Musorujsag
Élő Eredmények

Magnussen: A rajt ijesztő volt (interjú)

Formula.1.com
Dobogós helyezéssel (harmadikként ért célba, Ricciardo kizárását követően pedig a második pozíciót foglalja el a nem hivatalos eredménylistán) kezdte Forma-1-es pályafutását Kevin Magnussen, aki korábban álmodni sem mert arról, hogy egyből bekerülhet a legjobb három közé. A McLaren újoncával a Forma-1 hivatalos oldalának riportere beszélgetett nem mindennapi sikere után, a verseny nehézségeiről, a csapattársról, Ron Dennisről és további terveiről.
Kevin Magnussen (Fotó: Moy / XPB Images) Kevin Magnussen (Fotó: Moy / XPB Images)

Tegnap az időmérő után nem gondoltál arra, hogy dobogóra állsz, most mégis itt vagy!

„Ez csodálatos, nem? Egyelőre nem találom a szavakat, nem tudom kifejteni, mit érzek most. Kicsit szürreálisnak tartom azt, hogy már az első versenyemen dobogóra állhattam. Ez egy őrült helyezet. Ráadásul a McLaren vezeti a konstruktőrök bajnokságát! Gratulálok a csapatnak, amiért ilyen jó autót készítettek, és amiért ilyen jól fel tudtak készíteni a tél folyamán. Ha tartani tudjuk ezt a szintet, úgy érzem, közösen messzire juthatunk!”

A rajt eléggé ijesztő volt, akkor még nem vehettük biztosra, hogy a történetnek boldog vége lesz…

„Az valóban ijesztő volt! Volt egy pillanat, amikor majdnem mindent elveszítettem. Túl gyorsan mentem, és az autó hirtelen balra húzott, de szerencsére megúsztam ezt a helyzetet. Onnan kezdve minden rendben volt.”

Tavaly a csapat egyetlen egy dobogós helyezést sem szerzett, idén azonban jön egy újonc és egyből legjobbak közé kerül. Ez már majdnem túl szép, hogy igaz legyen.

„Igen, ez így van! El kell ismerni, hogy ez így van. És hogyan tovább? Én nagyon remélem, hogy ezen az úton tudunk haladni. Ez a verseny a tanulásról szólt, és arról, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot tudjam megszerezni a malajziai viadal előtt, ami teljesen más lesz, mint a mai. Nincs garancia arra, hogy ott is ilyen jól teljesítek majd, szóval szeretném figyelmeztetni magam arra, hogy a földön kell maradnom és minden tudást magamba kell szívnom, amit csak lehet.”

A csapatod a verseny egy szakaszában közölte, hogy Jenson Button halad mögötted, és esély nyílhat arra, hogy egymással küzdjetek a jobb pozícióért, mire gondoltál ekkor?

„Belenéztem a tükörbe, de nem láttam és ekkor arra gondoltam, hogy inkább a Daniellel folyó küzdelemre összpontosítok. Végül így is tettem, és megpróbáltam leelőzni őt. Az autó fantasztikusan működött, ha kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy ez maradjon így örökre!”

A felkészülési időszakban meglehetősen vegyes eredményeket értetek el, ezért nem tudtátok, mire számíthattok a versenyhétvége előtt…

„Igen, mielőtt megérkeztünk Ausztráliába nem voltunk maradéktalanul elégedettek a versenyautónkkal, most azonban úgy tűnik, hogy a gép fantasztikusan működik! Ez is azt mutatja, mennyit változhatnak a dolgok egyetlen egy hétvége alatt, és reményt ad a hosszú szezon előtt.”

Nagyon közel voltál Daniel Ricciardo Red Bulljához! Mit gondolsz, ha nem kell spórolnod az üzemanyaggal, elkaphattad volna?

„Igazából nem küzdöttünk az üzemanyag-takarékossággal. Ez az egész nem okozott akkora problémát, mit gondoltunk. Egy kevés hiányzott csak ahhoz, hogy elkapjam Danielt, de sajnos most ez nem jött össze.”

Legutóbb 2007-ben állhatott dobogóra egy újonc a McLaren versenyzőjeként. Most ugyanazokat az eredményeket érted el, amit ő akkor. Negyedik lették az időmérőn és harmadikként értél célba a futamon. Lewis Hamilton nyomdokain jársz?

„Szeretnék a nyomdokain járni! Most nagyon büszke és elégedett vagyok. Most valóra vált egy álmom, sőt igazából erről még álmodni sem mertem! Óriási köszönettel tartozom a csapatnak. Tisztában vagyok azzal, mennyit kockáztattak egy újonc szerződtetésével, de megadták nekem a lehetőséget és hittek bennem az első pillanattól kezdve. Nem kételkedtek, és minden támogatást megkaptam tőlük, amire csak szükségem volt!

Ron Dennis visszatért, és a verseny felénél a bokszutca fal felé vette az irányt. Lehet éppen téged ellenőrzött! Érzékelted ezt?

„Nem, egyáltalán nem. Nyilván valami mással voltam elfoglalva. Jó, hogy Ron visszatért, ez hatalmas lökést adott a csapatnak. Ő legsikeresebb csapatfőnök a paddockban, úgy gondolom, ez sokat mond!”

A következő állomás Malajzia, egy számodra ismeretlen pálya…

„Ausztrália is ismeretlen volt! Abból, amit a malajziai pályáról tudok, annak egy kicsivel egyszerűbbnek kell lenni, legalábbis ebben bízom. Attól függetlenül, hogy itt jó volt a tempónk, nem tudhatjuk mi vár ránk ott. De nagyon keményen fogunk dolgozni, mert ez a futam is megmutatta, mennyit változhatnak a dolgok egy hétvége alatt.”

További tartalmak