Musorujsag
Élő Eredmények

Lengyelországban sem lesz Eb-meccs 2020-ban

mti
A cseh szövetséget követve a lengyel is bejelentette, hogy mégsem pályázik a 2020-as Európa-bajnokság néhány mérkőzésének a megrendezésére.

„Úgy ítéltük meg, hogy esélyeink minimálisak” – indokolta a döntést Zbigniew Boniek szövetségi elnök a lengyel hírügynökségnek. A helyi szövetség terveiben varsói vagy chorzówi rendezés szerepelt.

A nap során korábban a cseh szövetség azt közölte, hogy a jelentkezéshez szükséges legalább 30 ezer néző befogadására alkalmas stadiont nem tudja biztosítani, mivel nem sikerült megegyezni a prágai városvezetéssel a 21 ezer fős Eden Stadion bővítéséről.

A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország – köztük Magyarország – jelezte pályázati szándékát. Az Európai Labdarúgó Szövetség péntekig várja a végleges pályázatokat. A végrehajtó bizottság szeptemberben dönt a rendezőkről. Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik az elődöntőket és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást.

További tartalmak