Musorujsag
Élő Eredmények

Pirelli: Bottas 316 km/órával száguldott az esőben

Pirelli, ESPN
A Pirelli szakembereit meglepte Valtteri Bottas bátorsága, a Williams finn versenyzője ugyanis a Kínai Nagydíj időmérő edzésén közel 320 km/órás sebességgel száguldott a vizes aszfalton. A cég sportigazgatója szerint a fiatal pilóta megmutatta, miről is szól a Forma-1.
Valtteri Bottas (Fotó:XPB Images) Valtteri Bottas (Fotó:XPB Images)

A korábbi GP3-as bajnok köztes gumiabroncsokkal vágott neki a kínai kvalifikáció első szakaszának, ahol a vizes aszfalt és a szokottnál rosszabb látási viszonyok ellenére is 316 km/órás sebességgel száguldott a pálya hátsó egyenesében (ami egyébként a jelenlegi versenynaptár leghosszabb egyenesének számít). Az olasz cég sportigazgatója, Paul Hembery nemrég dicsérő szavakkal illette a faital pilótát, aki véleménye szerint rendkívül bátran viselkedett az időmérő alatt.

„Libabőrös lettem, amikor megláttam mennyivel ment Bottas az időmérő edzés első szakaszában. Úgy vélem, erről kellene szólnia a Forma-1-nek!” – idézi a gumigyártó hivatalos közleményében nyilatkozó brit szakember szavait az ESPN Forma-1-es oldala. „Igazából a zöld jelzésű köztes gumiabroncs az egyetlen idei kínálatunkból, ami változatlan maradt a tavalyi évhez képest, Bottas mégis mindent ellenőrzése alatt tudott tartani ilyen szélsőséges körülmények között” – teszi hozzá a látottakkal rendkívül elégedett sportigazgató.

„Ez a teljesítmény a jelenlegi Forma-1-es versenyzők tehetségére és bátorságára is rávilágított. Úgy vélem, ez az, amit mindenki látni szeretne!” – folytatja Hembery, aki nem tartja kizártnak azt, hogy 2014-ben több gyors pályán (mind például az olaszországi Monza) is megdőlnek majd a körrekordok, és adott esetben az egyenesekben elért legnagyobb sebességi csúcsok is az autók forgatónyomatéka ugyanis nagyobb lett, leszorítóerejük viszont csökkent. A kínai aszfaltcsík leghosszabb egyenesében például a vasárnapi versenyen (száraz körülmények között) Nico Rosberg 336.8 km/órával száguldott.

További tartalmak