Musorujsag
Élő Eredmények

Még a Német Nagydíj előtt betiltják a Mercedes egyik csodafegyverének használatát?

Autosport
Még a Német Nagydíj előtt betilthatják az FRIC felfüggesztést, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) emberei hosszas vizsgálatok után megkérdőjelezték annak szabályosságát - tudta meg az Autosport. Sokak szerint ez a rendszer a Mercedes előnyének egyik fő forrása.
Nico Rosberg (Fotó: Photo4 / XPB Images) Nico Rosberg (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Az említett eszközt először a Renault használta (a 2008-as szezonban), majd, ahogyan az lenni szokott a riválisok többsége is alkalmazni kezdte. A Mercedes előnye például több szakember szerint is az FRIC használatából ered, a csapat ugyanis az elmúlt években tökéletesre csiszolta saját rendszertét. A szóban forgó felfüggesztés hidraulika segítségével köti össze a jobb- és baloldali, valamint az első és a hátsó futóműveket, így a hasmagasság akkor is állandó marad, amikor a versenygép a fékezésnél, avagy a kigyorsításnál előre/hátra, a kanyarokban pedig az adott irányba billen.

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Autosport értesülései szerint kedden, levélben tájékoztatta a Forma-1-es alakulatokat, hogy az FRIC mozgatható aerodinamikai elemnek számít, ezért annak szabályossága erősen megkérdőjelezhető. „Miután alaposan áttanulmányoztuk az első és a hátsó felfüggesztést összekötő rendszerek összes jelenlegi változatát, arra a megállapításra jutottunk, hogy az említett elemek szabályossága megkérdőjelezhető” – nyilatkozta a szövetség versenyigazgatója, Charlie Whiting.

A technikai szabályzat 3.15-ös pontja tiltja a mozgatható aerodinamikai elemek használatát, már amennyiben azok nincsenek mereven a versenyautóhoz rögzítve, avagy nem képezik az autó részét. Az FIA tehát elhatározta, hogy betiltja a rendszerek használatát. Erre a jövő héten rendezendő Német Nagydíj előtt sor kerülhet, igaz az FIA lehetőséget biztosított arra, hogy az eszköz használatának betiltását a 2015-ös évre halasszák, igaz ehhez az összes alakulat beleegyezésére szükség van.

Whiting később egyértelművé tette, hogy a szövetség akkor sem lesz elnéző az eszközt használó versenycsapatokkal, ha az istállók a tiltás elhalasztása mellett döntenek. A versenyigazgató szerint a Német Nagydíjtól kezdődően az FIA további kivizsgálás céljából jelenteni fogja azokat az eseteket, melyekben egy-egy csapat autójában az említett rendszerek nem felelnek meg az előírásoknak. Ezzel az FIA a rivális alakulatok előtt is megnyit egy kiskaput, hiszen a futamok után bárki megóvhatja ellenfelét, ha véleménye szerint annak felfüggesztése szabálytalan.

További tartalmak