Musorujsag
Élő Eredmények

A hatba kerülés a cél az U19-es Eb-n

mti
A legjobb hatba kerülés a magyar válogatott célja a szombaton kezdődő U19-es Európa-bajnokságon Mészöly Géza szövetségi edző szerint.

A szakvezető elmondta, hogy ennek elérése azért lenne fontos, mert akkor a csapat kvalifikálná magát a 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokságra, de igazán elégedett akkor lenne, ha továbbjutna csoportjából – azaz elődöntőt játszhatna – az együttese. „A tesztek szerint ott tartunk, ahol kell” – jelentette ki Mészöly Géza, aki a csoportriválisokról szólva éppen az első, szombati ellenfelet, Ausztriát tartja a legerősebbnek, mert keretükből hárman már a felnőtt válogatottban is bemutatkoztak. A portugálokat említve kiemelte, hogy már kétszer játszottak ellenük, ebből egyszer nyert, egyszer döntetlent ért el a csapata. Izraelt pedig szívós együttesként jellemezte a szakember. Mészöly Géza szerdán este szűkíti keretét a tornán szerepeltethető 16 mezőnyjátékosra és két kapusra.

Mészöly Kálmán és Mészöly Géza – MTI Fotó: Máthé Zoltán

A válogatott tagjai kedden kikapcsolódásként a rapper Curtis előadását hallgatták meg a telki edzőközpontban, sőt, be is szálltak az éneklésbe, majd szövetségi edzőjük édesapját, Mészöly Kálmánt köszöntötték, aki szerdán ünnepli 73. születésnapját. A korábbi világválogatott futballista arra biztatta a tehetségeket, hogy higgyenek a sikerben és önmagukban, mert akkor messzire juthatnak pályafutásuk során, ehhez pedig a kontinensviadalon tehetik meg az első komoly lépéseket. Felhívta még figyelmet arra, hogy egy tornán a csapategység az egyik legfontosabb tényező.

További tartalmak