Musorujsag
Élő Eredmények

Boullier: Az FIA csak Massát vizsgálta, Magnussen feddhetetlen

Autosport
A McLaren-Mercedes dán újonca, Kevin Magnussen teljesen vétlen volt a Német Nagydíj első körében történt ütközésben, és ezt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos jelentése is alátámasztja - árulta el a csapat versenyigazgatója, Éric Boullier.
Felipe Massa (Fotó: Charniaux / XPB Images) Felipe Massa (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A fiatal pilóta közvetlenül a start után, az első kanyarban akadt össze Felipe Massával, kinek autója az ütközést követően a levegőbe emelkedett, majd fejtetőre állt – a brazilnak tehát azonnal fel kellett adnia a Német Nagydíj küzdelmeit. A korábbi bajnoki ezüstérmes a futam után vetélytársát tette felelőssé a történtekért, aki elmondása szerint ugyanis túlságosan agresszív volt. Az esetet a Nemzetközi Automobil Szövetség versenybírái is kivizsgálták, végül azonban egyik pilótát sem büntették; szerintük versenybaleset történt a futam első körében.

A McLaren versenyigazgatója, Éric Boullier nem ért egyet a brazil versenyzővel, elmondása szerint ugyanis Magnussent egészen egyszerűen nem lehet felelősségre vonni a történtekért. „A sportfelügyelők csak Felipét vizsgálták, végül azonban úgy döntöttek, hogy nem szabnak ki büntetést az említett ütközésért; természetesen joguk van ilyen ítéletet hozni” – idézi a francia szakember szavait az Autosport. „Az FIA jelentéséből kiderül, hogy Kevin 100%-osan feddhetetlen volt” – teszi hozzá Boullier. Az FIA indoklása szerint Massa sem követett el komolyabb hibát, hiszen végig az előtte lévő csapattársa koncentrált, az ütközés pedig nem volt szándékos – ezért nem is büntették.

Boullier később egyértelművé tette, hogy jelenleg maximálisan elégedett a McLaren versenyzőinek teljesítményével. Kihangsúlyozta, Kevin Magnussen egyre jobb formába lendül, és egyre több tapasztalatot szerez, és sokat tanul rutinos márkatársától, Jenson Buttontől. „100%-osan elégedett vagyok a versenyzőink által végzett munkával. Jenson már a család részévé vált, nagyon gyors és rengeteget segít az alakulatnak. Kevin még mindig tanul, viszont rendkívül elégedettek vagyunk, hiszen folyamatosan teljesíti azt, amit elvárunk tőle, és természetesen javul, ez pedig a sebességén és az eredményein is visszatükröződik” – zárta gondolatait a Lotus korábbi csapatvezetője.

További tartalmak