Musorujsag
Élő Eredmények

Kikapott, de továbbment az EL-ben a DVTK

MTI
A Diósgyőr a csütörtöki nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.

Szivics Tomiszláv együttese a harmadik fordulóban – amelynek továbbjutói már a főtáblára kerülésért harcolhatnak – az orosz Krasznodarral találkozik. Az első mérkőzést hazai pályán játssza jövő csütörtökön, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

Nagy lendülettel kezdett a vendég együttes és az első percekben szinte saját kapujához szegezte a Diósgyőrt. A Ligakupa-győztes magyar csapat azonban Bacsa nagy helyzetével jelezte, hogy nem adja fel a támadások lehetőségeit. A folytatásban is a bolgárok akarata érvényesült, ennek ellenére a hazaiak szereztek vezetést, az Okukával szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Gosztonyi helyezte a kapuba.

A fordulást követően is a bolgárok voltak a kezdeményezőbbek, de nem tudtak nagy helyzetet kidolgozni a jól záró diósgyőri védők gyűrűjében. A vendégek végül a 80. percben találták meg a rést a magyar csapat hátsó alakzatán, Jordán góljával egyenlítettek, majd öt perccel később Okuka felesleges szabálytalankodása miatt büntetőből is eredményes volt a kolumbiai támadó. Az utolsó percekben a bolgár csapat a továbbjutásért rohamozott, de a Diósgyőr végül kihúzta újabb kapott gól nélkül.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Diósgyőri VTK-Liteksz Lovecs (bolgár) 1-2 (1-0)

Nyíregyháza, 4500 néző, v.: Hdnni (svájci)
Továbbjutott: a Diósgyőri VTK, 3-2-es összesítéssel
gólszerzők: Gosztonyi (38., 11-esből), illetve Jordán (80., 85., a másodikat 11-esből)
sárga lap: Okuka (84.), illetve Cvetkov (27.), Vajushi (45.), Boumal (76.), Nedljakov (93.)

Diósgyőri VTK: Antal Okuka, Debreceni, Kádár, Husic Egerszegi, Elek Bacsa, Bognár (Marjanovic, 63.), Gosztonyi (Bori, 73.) Grumic (Németh M., 82.)

Liteksz Lovecs: Vinícius Popov (Bozsikov, 86.), Bodurov, Mendy, Nedjalkov Malinov (Rumenov, 77.), Boumal, Cvetkov (Angelov, 66.) Asprilla, Jordán, Vajushi

Az Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában csütörtökön pályára lépett a Ferencváros és a Győr is: előbbi kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól, utóbbi ugyan győzött Svédországban, de 3-1-es összesítéssel a Göteborg nyerte a párharcot.

A labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki visszavágóin:
Csihura Szacshere (grúz)-Bursaspor (török) 0-0 – 11-esekkel: 4-1
Továbbjuott: a Csihura Szacshere, 11-esekkel.

Spartak Trnava (szlovák)-Zestafoni (grúz) 3-0 (2-0)
Tj: a Spartak Trnava, 3-0-ás összesítéssel.

Zorja Luhanszk (ukrán)-Laci (albán) 2-1 (0-0)
Tj: a Zorja Luhanszk, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Asztana (kazah) 1-0 (0-0)
Tj: az Asztana, 3-1-es összesítéssel.

Groningen (holland)-Aberdeen (skót) 1-2 (1-2)
Tj: az Aberdeen, 2-1-es összesítéssel.

Zawisza Bydgoszcz (lengyel)-Zulte Waregem (belga) 1-3 (0-1)
Tj: a Zulte Waregem, kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

Aszterasz Tripolisz (görög)-Rovaniemi (finn) 4-2 (2-0)
Tj: az Aszterasz Tripolisz, 5-3-as összesítéssel.

Vojvodina (szerb)-Trencin (szlovák) 3-0 (1-0)
Tj: a Trencin, 4-3-as összesítéssel.

Sligo Rovers (ír)-Rosenborg (norvég) 1-3 (1-1)
Tj: a Rosenborg 4-3-as összesítéssel.

Hajduk Split (horvát)-Dundalk (ír) 1-2 (1-0)
Tj: a Hajduk Split, 3-2-es összesítéssel.

Siroki Brijeg (bosnyák)-Mlada Boleslav (cseh) 0-4 (0-1)
Tj: a Mlada Boleslav, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

Koper (szlovén)-Neftci (azeri) 0-2 (0-1)
Tj: a Neftci, 3-2-es összesítéssel.

Jagodina (szerb)-CFR Cluj (román) 0-1 (0-0)
Tj: a CFR Cluj, 1-0-ás összesítéssel.

Gorica (szlovén)-Molde (norvég) 1-1 (0-0)
Tj: a Molde, 5-2-es összesítéssel.

Crusaders (északír)-Brommapojkarna (svéd) 1-1 (1-1)
Tj: a Brommapojkarna, 5-1-es összesítéssel.

DIÓSGYŐRI VTK-Liteksz Lovecs (bolgár) 1-2 (1-0)
Tj: a Diósgyőri VTK, 3-2-es összesítéssel.

IFK Göteborg (svéd)-GYŐRI ETO FC 0-1 (0-0)
Tj: az IFK Göteborg, 3-1-es összesítéssel.

FERENCVÁROS-HNK Rijeka (horvát) 1-2 (0-2)
Tj: a Rijeka, kettős győzelemmel, 3-1-s összesítéssel

Tromsö (norvég)-Vikingur (feröeri) 1-2 (0-0)
Tj: a Vikingur, 2-1-es összesítéssel.

Krasznodar (orosz)-Kalev Sillamde (észt) 5-0 (1-0)
Tj: a Krasznodar, kettős győzelemmel, 9-0-ás összesítéssel.

Sahtyor Karagandi (kazah)-Atlantas Klaipeda (litván) 3-0 (0-0)
Tj: a Sahtyor Karagandi, 3-0-ás összesítéssel.

Hapoel Beer Sheva (izraeli)-RNK Split (horvát) 0-0
Tj: az RNK Split, 2-1-es összesítéssel.

MyPa-47 (finn) – Dinamo Minszk (fehérorosz) 0-0
Tj: a Dinamo Minszk, 3-0-ás összesítéssel.

Omonia (ciprusi)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 0-0
Tj: az Omonia, 2-0-ás összesítéssel.

Haugesund (norvég)-FK Sarajevo (bosnyák) 1-3 (0-2)
Tj: az FK Sarajevo, 3-2-es összesítéssel.

Inter Baki (azeri)-Elfsborg (svéd) 0-1 (0-1, 0-1, 0-1) – 11-esekkel: 3-4
Tj: az Elfsborg, 11-esekkel.

Esbjerg (dán)-Kairat Almati (kazah) 1-0 (1-0)
Tj: az Esbjerg, 2-1-es összesítéssel.

Zimbru Chisinau (moldovai)-CSZKA Szófia (bolgár) 0-0
Tj: a Zimbru Chisinau, 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)-Derry City (ír) 5-1 (2-1)
Tj: Sahtyor Szoligorszk, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel

Vaduz (liechtensteini)-Ruch Chorzow (lengyel) 0-0
Tj: a Ruch Chorzow, 3-2-es összesítéssel.

AIK Solna (svéd)-Linfield (északír) 2-0 (0-0)
Tj: az AIK Solna, 2-1-es összesítéssel.

Slovan Liberec (cseh)-MFK Kosice (szlovák) 3-0 (0-0)
Tj: a Slovan Liberec, kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel.

Flamurtari (albán)-Petrolul Ploiesti (román) 1-3 (1-1)
Tj: a Petrolul Ploiesti, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Grödig (osztrák)-Cukaricki (szerb) 1-2 (1-0)
Tj: a Grödig, 5-2-es összesítéssel.

Lech Poznan (lengyel)-Nömme Kalju (észt) 3-0 (1-0)
Tj: a Lech Poznan, 3-1-es összesítéssel.

később:
St. Johnstone (skót)-Luzern (svájci) 20.45
St. Pölten (osztrák)-Botev Plovdiv (bolgár) 21.05
Hafnarfjördur (izlandi)-Neman Grodno (fehérorosz) 21.15
Stjarnan (izlandi)-Motherwell (skót) 21.15
kedden játszották:
Zeljeznicar (bosnyák)-Metalurg Szkopje (macedón) 2-2 (1-0)
Tj: a Metalurg Szkopje, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="182496"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2014/07/D_ATI20140724007-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kikapott, de továbbment az EL-ben a DVTK
A Diósgyőr a csütörtöki nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.
Külföldi futball
Kikapott, de továbbment az EL-ben a DVTK
A Diósgyőr a csütörtöki nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.
Külföldi futball