Musorujsag
Élő Eredmények

Benedek és Merész keretet hirdetett a világkupára

MTI
Négy helyen változtatott Európa-bajnoki keretén Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki kedden hirdetett csapatnévsort az augusztusi, kazahsztáni világkupára.

A budapesti Eb-n ezüstérmesként zárt együttesből kikerült a mandulaműtét előtt álló Vámos Márton, míg hárman – a kapus Nagy Viktor, továbbá Szivós Márton és Tóth Márton – pihenőt kaptak a szakvezetőtől. Helyettük Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián és a kapus Lévai Márton került a keretbe – nyilatkozta a kapitány a szövetség honlapjának, a www.waterpolo.hu oldalnak.

„Mindenki tudja, hogy épül fel a nyara. Akik eddig nem edzettek, azoknak fejben is el kell kezdeni hangolódni arra, hogy augusztus 7-én elkezdjük a felkészülést – tért ki a gyors kerethirdetés okára Benedek Tibor. – Így már minden tekintetben jobb állapotban érkezhetnek. Itthon készülünk majd a világkupára, együtt edzünk a japán válogatottal, amíg ők Budapesten gyakorolnak” – mondta.

Benedek Tibor – MTI Fotó: Kovács Tamás

A szintén a jövő hónapban esedékes oroszországi világkupára készülő friss Eb-bronzérmes magyar női válogatottnál három helyen van változás az Európa-bajnoki kerethez képest. Merész András szövetségi kapitány az augusztus 12. és 27. között Hanti-Manszijszkban rendezendő tornán nem számít a kapus Bolonyai Flórára, továbbá Kisteleki Dórára és Csabai Dórára, helyükre Kasó Orsolya kapus, valamint Menczinger Kata és Hevesi Anita kerül – jelentette be kedden a szakvezető.

,,Ahogyan Benedek Tibor, én is úgy gondolom, hogy a világkupa már a következő idény eleje. Ez is az oka annak, hogy a frissen érkező három játékos bekerült a keretbe – jelentette ki Merész András, majd így indokolt: – Egyrészt nagyon komolyan végigcsinálták az Eb-felkészülést az elmúlt időszakban – mint mindenki más is -, másrészt szeretném tűzben tartani a játékosaimat és jelezni a többiek, a most is kimaradók felé, hogy mindenkinek van esélye a keretbe kerülésre.”

Merész András – MTI Fotó: Kovács Tamás

A három érkező pólós három hete a juniorválogatottal készült, nincsenek tehát lemaradva fizikálisan a többiektől, és taktikailag sem történt olyan nagy változás az elmúlt hetekben, hogy ez hátráltassa őket – magyarázta a kapitány, majd ekként összegzett:

„Elmondható, hogy van 20-22 olyan játékosunk, aki egyenlő esélyekkel küzdhet meg a jövő évi világbajnokságon való részvételért. Éles lesz a verseny, de szeretném is, hogy az legyen, és ezt a világkupa is segítheti.”

Az Almatiban augusztus 19. és 24. között zajló vk-n Magyarország a B jelű csoportban szerepel, ellenfele Horvátország, Kazahsztán és Ausztrália lesz.

 A férfiválogatott kerete:

Decker Attila, Lévai Márton – kapusok, Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Varga Dénes, Varga Dániel – mezőnyjátékosok

 A vk csoportbeosztása:

A csoport: Montenegró, Szerbia, Egyesült Államok, Dél-Afrika Köztársaság

B csoport: Magyarország, Horvátország, Ausztrália, Kazahsztán

A női válogatott kerete:

Gangl Edina, Kasó Orsolya – kapusok, Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Hevesi Anita, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó – mezőnyjátékosok

 A csoportbeosztás:

A csoport: Spanyolország, Oroszország, Új-Zéland, Kína

B csoport: Ausztrália, Magyarország, Egyesült Államok, Dél-Afrikai Köztársaság

További tartalmak