Musorujsag
Élő Eredmények

Button: Hihetetlen, ami Hamiltonnal történik ebben az évben

Autosport
A McLaren brit versenyzője, Jenson Button saját elmondása szerint sohasem látott korábbi csapattársánál, Lewis Hamiltonnál balszerencsésebb bajnokaspiránst. A korábbi világbajnok úgy véli, honfitársa rengeteget fejlődött az elmúlt években, hiszen a pechsorozat sem törte össze.
Jenson Button (Fotó: Charniaux / XPB Images) Jenson Button (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A 2014-es évad első tizenkét megmérettetésén Hamilton két alkalommal adta fel a küzdelmet technikai problémák miatt, kétszer pedig az időmérő első körében kellett búcsúznia a versenyautó bizonyos elemeinek meghibásodása miatt. A brit versenyzőnek Belgiumban sem jött ki a lépés, hiszen a második körben összeütközött csapattársával, és, bár az incidenst a legtöbben versenybalesetnek minősítették mégis Hamilton járt rosszabbul, Rosberg első vezetőszárnya ugyanis kivágta jobb hátsó gumiabroncsát, így szinte egy teljes kört kellett teljesítenie sérült autóval.

Később a versenyt is feladta, Rosberg viszont megszerezte a második helyet, 29 pontosra növelve összetettbeli előnyét. Hamilton előző csapattársa, Jenson Button elképesztőnek tartja azt a pechszériát, amibe honfitársa került a 2014-es évben. „Együtt tudok érezni Lewisszal; vezette a versenyt Belgiumban. Ez az egész, hihetetlen” – idézi a 2009-es világbajnokot az Autosport. „Még soha nem láttam ennyi balszerencsét, vagy ilyen sok téves megítélést más emberek részéről. Lewis rengeteg pontot veszített az elmúlt időszakban. Ez megdöbbentő, de tényleg” – folytatja.

„Tényleg nem láttam még ilyet, főleg úgy, hogy valaki ennyire domináns autóval rendelkezik. Ezeknek a srácoknak minden versenyen az első két helyen kellene lenniük, ehhez képest sok-sok pontot veszítenek. Meg fogják nyerni a bajnokságot, de a helyzet most sokkal szorosabb, mint amilyennek lennie kellene” – folytatja Button, aki úgy érzi, Hamilton sokat fejlődőd az előző években. „Jól viseli ezt a helyzetet a média előtt, noha volt pár kiábrándító versenye. Határozottan fejlődött ebben a tekintetben, és ezt jó látni. Remélem a folytatásban sem veszti el az önbizalmát!”

Button korábban egy a BBC-nek adott nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy ő Rosberget tartja felelősnek a belgiumi ütközésért, a németet kifütyülő szurkolók cselekedetét azonban elítélendőnek tartja – sőt elmondása szerint ez akár negatívan is hathat a versenyzőre. „Ha kifütyülnének a szurkolók, én le lennék sújtva. Nem azért megyek ki a pályára, hogy szeressenek, de igyekszem jó műsort csinálni és közben jó ember maradok. Szóval utálom ezt a helyzetet. Ez nagyon fájt. Vannak, akikről elmondhatjuk, hogy valamivel jobban kezelik ezt a helyzetet, de nekem ez egy hatalmas probléma volna” – zárja gondolatait a mezőny legtapasztaltabb versenyzője.

További tartalmak