Musorujsag
Élő Eredmények

Benedek ellenszert keres a szerbek legyőzéséhez

telesport.hu
„Most nyilván az a nagy kérdés, hogyan tudjuk megverni a jövőben szerb csapatot” – mondta az M1 Ma Reggel című műsorában Benedek Tibor szövetségi kapitány, miután a magyar férfi vízilabda-válogatott a világkupa döntőjében 5 méteresekkel ismét vereséget szenvedett Szerbiától.

A szakember számára keserű volt a nyár, hiszen együttese már a harmadik döntőt bukta el. Benedek azt hitte, a budapesti Európa-bajnokság fináléjában elszenvedett kudarc után most játékosai le tudják győzni a szerbeket, akik a kontinensviadalhoz képest megváltoztatott csapattal szálltak vízbe a Világkupán.

„A negyedik negyedig minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, két góllal vezettünk, aztán a végén egyenlítettek, így jutottunk el az 5 méteres párbajig – mondta a kapitány. – Ez nekik már könnyebb volt, afféle jutalomjáték, hiszen előtte az egész mérkőzésen nem is vezettek”.

A magyar válogatott szakvezetője hozzátette: korábban nagyon sokat gyakorolták az 5 métereseket, hiszen idén alkalmazták először azt a szabályt, hogy döntetlen esetén, hosszabbítás helyett rögtön az 5 méteresek döntenek.

„Az Eb-vel ellentétben most volt esélyünk a győzelemre, de ezúttal sem sikerült nyernünk. Most nyilván az a nagy kérdés, hogyan tudjuk megverni a jövőben szerb csapatot” – nyilatkozta Benedek, aki szeretné folytatni a fiatalítást a válogatottnál.

További tartalmak