Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso a Mercedesek előtt az első szabadedzésen

Boxutca
A ferraris mögött Lewis Hamilton-Nico Rosberg sorrendben érkeztek az Ezüst Nyilak. A címvédő Sebastian Vettel lett a negyedik leggyorsabb, de az edzés végén megint megállt az autója.
Fernando Alonso (Fotó: Batchelor / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Batchelor / XPB Images)

A kétszeres szingapúri futamgyőztes, Fernando Alonso bő egy tizedmásodperces előnnyel végzett a Mercedes párosa előtt az első szabadedzésen, amivel a Scuderia világbajnoka zárt az élen a városállam utcáin.

Az Ezüst Nyilak közül Lewis Hamilton bizonyult gyorsabbnak, miközben a világbajnokságot vezető csapattársának, Nico Rosbergnek még a tréning elején kilazuló jobb oldali tükrét is – szó szerint – kezelésbe kellett vennie az egyik körén.

Nem sokkal a fenti incidenst követően, a németnek ahhoz is volt elég lélekjelenléte, hogy maga utasítsa rendre a versenymérnökét, amikor az ma délelőtt is tiltólistán maradó információt kívánt közölni vele a csapatrádión.

Az új szabályértelmezés miatt számos hasonlóan zavaros esetet jegyezhettünk fel a másfél órás gyakorláson; a legrosszabbul talán az újonc Danyiil Kvjat és Jules Bianchi jártak, akiknek a mérnökei valóban elszólták magukat egyszer-egyszer.

A pályán eközben biztatóan kezdett a Mercedeseken és a Ferrarikon kívül (Kimi Räikkönen a 7. lett) a Red Bull is, különösen a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

A vadonatúj kasztnival köröző német mindneki másnál közelebb merészkedett a falakhoz – a 21-es kanyar kijáratánál egyszer enyhén meg is ütötte azt a jobb hátsó kerekével – és a bátran kockáztató vezetés jutalma a csapattársáénál, Daniel Ricciardóénál jobb időeredmény lett.

Üröm az örömben, hogy az 1-es rajtszámú Red Bull az edzés leges-legvégén, jócskán a kockás zászlót követően, gyaníthatóan egy újabb motorhibával leparkolt a célegyenes végén.

Vettelnél is rosszabbul járt talán a francia Jean-Éric Vergne, aki szemmel láthatóan feldúltan távozott a garázsból, miután a tréning első felét a fék, a második felét pedig az akkumulátor hibája miatt kellett kihagynia. A toro rossós mindezen gondok ellenére is a meggyőző 6. pozícióban zárt.

A sauberes Esteban Gutiérrez elektronikai hiba miatt volt kénytelen kihagyni egy órát, Räikkönen Ferrariján pedig az utolsó percekben a jobb első fék kapott lángra, amikor visszatért a boksza elé – a Ferrari-szerelők bizarrul sokáig nézték tétlenül a felcsapó lángokat.

A Szingapúri Nagydíj immár teljes egészében villanyfény mellett megrendezésre kerülő második szabadedzése közép-európai idő szerint 15:30-kor kezdődik.

A Szingapúri Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

1. Fernando Alonso (Ferrari) 1:49,056 16 kör

2. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:49,178 0,122 23 kör

3. Nico Rosberg (Mercedes) 1:49,205 0,149 24 kör

4. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:49,874 0,818 27 kör

5. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) 1:50,122 1,066 21 kör

6. Jean-Éric Vergne (Toro Rosso-Renault) 1:50,539 1,483 11 kör

7. Kimi Räikkönen (Ferrari) 1:50,783 1,727 19 kör

8. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:50,922 1,866 21 kör

9. Danyiil Kvjat (Toro Rosso-Renault) 1:50,990 1,934 26 kör

10. Sergio Pérez (Force India-Mercedes) 1:51,131 2,075 23 kör

11. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1:51,217 2,161 24 kör

12. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:51,604 2,548 23 kör

13. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1:51,953 2,897 20 kör

14. Pastor Maldonado (Lotus-Renault) 1:52,125 3,069 25 kör

15. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) 1:52,146 3,090 19 kör

16. Esteban Gutiérrez (Sauber-Ferrari) 1:52,171 3,115 15 kör

17. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 1:52,237 3,181 22 kör

18. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:52,906 3,850 26 kör

19. Jules Bianchi (Marussia-Ferrari) 1:54,113 5,057 15 kör

20. Marcus Ericsson (Caterham-Renault) 1:54,475 5,419 26 kör

21. Kobajasi Kamui (Caterham-Renault) 1:54,607 5,551 21 kör

22. Max Chilton (Marussia-Ferrari) 1:55,170 6,114 17 kör

További tartalmak