Musorujsag
Élő Eredmények

Az FIA új rádiós tiltólistája

Autosport, F1Fanatic
Hosszas vita és a csapatokkal, versenyzőkkel folytatott eszmecsere után a Nemzetközi Automobil Szövetségnek a Szingapúri Nagydíj első szabadedzése előtt sikerült tisztáznia, milyen rádiós üzeneteket tilt be a mostani hétvégétől kezdve.
Fotó: Batchelor / XPB Images Fotó: Batchelor / XPB Images

Az FIA ma délelőtt közölte a csapatokkal, a korábbi tervekkel ellentétben az autó technikai beállításaira vonatkozó információk közlését nem fogja tiltani az év hátralévő részében; ám továbbra is ragaszkodik a versenyzők teljesítményjavítására vonatkozó utasítások tilalmához. A szövetség egy tiltólistát is elküldött a résztvevőknek. Ez alapján az F1Fanatic nevű portál kiszámolta, a két hete, a monzai versenyen elhangzott 74 rádiós üzenet közül mindössze 9, azaz az üzenetek 12,2%-a jelentett volna szabálysértést. A korábban kiadott tiltólista esetében ez 27 elhangzott üzenetet érintett volna, azaz a párbeszédek 36,5%-át.

Mindez nagyjából szemlélteti, milyen hatása van az FIA visszakozásának, s milyen hatása lehet a hétvége során a szigorításoknak.

 

Az FIA az alábbi információkat tartalmazó üzenetek, tanácsok rádiós és bokszutcai jelzőtáblán történő közlését tiltja:

– az ívek megválasztása a pályán

– érintkezés a rázókövekkel

– az autó beállítása bizonyos kanyarokra

– más versenyzők szektoridejének közlése vagy összevetése

– kanyarsebességek összevetése más versenyzőkével

– a sebességi fokozat megválasztása más versenyzőkhöz képest

– a sebességi fokozat megválasztása

– fékezési pontok

– a fékezés mértéke más versenyzőkhöz képest

– a fékezés mértékének vagy módjának meghatározása

– az autó stabilitása fékezéskor

– a gázpedál használata más versenyzőkhöz képest

– a gázpedál használatának meghatározása

– a DRS-használat meghatározása más versenyzőkhöz képest

– az előzésgomb használata

– mindenféle vezetési technikai tanács

Amennyiben valamely csapat szabályt sért üzeneteivel, az FIA ügyüket a versenybíróság elé fogja terjeszteni, akik ezt követően mérlegelik, milyen szankciót rójanak ki az érintettekre. A szabályok szerint a büntetési skála az áthajtásos és időbüntetésektől kezdve a megrováson át egészen a hátrasorolásig vagy akár a kizárásig terjedhet.

További tartalmak