Musorujsag
Élő Eredmények

Coulthard: Felesleges volt megváltoztatni a rádiós szabályokat

UBS
Felesleges volt a rádiós szigorítás, ez ugyanis nem fogja felborítani az erősorrendet, sőt bizonyos értelemben a szabálymódosítás nem volt több egyszerű visszalépésnél - véli a Williams, a McLaren és a Red Bull korábbi versenyzője, David Coulthard.
Fotó: Price / XPB Images Fotó: Price / XPB Images

A Szingapúri Nagydíj előtt bevezetett szabálymódosítás értelmében a mérnökök már nem adhatnak olyan utasításokat versenyzőiknek, melyek befolyásolják a pilóta, avagy az autó teljesítményét. Noha, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) végül egy lazább regulát léptett életbe (azaz az eredeti tervekkel ellentétben idén még nem fogja tiltani az autó technikai beállítására vonatkozó információk közlését), a változtatások alaposan megosztották a Forma-1-es közvéleményt. Egyesek örömmel fogadták azt, mondván ez a lépés javíthatja a versenyzők megítélését, míg mások egyértelművé tették, a módosítás több biztonsági kérdést is felvet.

A BBC szakértőjeként dolgozó David Coulthard sem rajong az ötletért, az ugyanis – ahogyan legutóbbi, az UBS-nek írt cikkében megfogalmazta – semmin sem fog változtatni, sőt bizonyos értelemben visszalépésnek tekinthető. „A szabályváltozás rengeteg vitát szült, nagy port kavart, szerintem azonban nem várhatjuk el, hogy magát az erősorrendet felborítsa.  Itt egy kérdés: ha valaki felajánlaná, hogy megszabadulhatsz az internetes bankodtól és újra a hagyományos módon intézheted az átutalásaid, elfogadnád? Nyilván nem, hiszen ez egy visszalépés volna. Egy már létező technika szándékos semmibe vétele, egy technikáé, amivel egyébként mindenki elégedett” – vezeti fel gondolatait a tizenháromszoros futamgyőztes.

„Nekem ez a problémám a rádiós üzenetek szigorításával. Ez egy válasz volt, egy olyan kérdésre, amit igazából senki sem tett fel! Talán a döntéshozók úgy érezték, hogy ezek az üzenet túlságosan könnyűvé teszik a pilóták dolgát, és úgy tűnhet, hogy ők már nem többek egyszerű báboknál, ez pedig a nézettség csökkenésének egyik oka. Én azonban nem hallottam, hogy bárki is panaszkodna emiatt. Szerintem, ha meg akarják nehezíteni a versenyzők dolgát, akkor tegyék gyorsabbá az autókat; kissé ironikus, hogy lassabbak, mint 2004-ben voltak! Pályafutásom során vezettem rádióval, kipörgésgátlóval, ABS-szel és ezek nélkül is, egy dolgot pedig megtanultam: a versenyzők dolga a vezetés. Ez a tiltás nem fogja megváltoztatni az erősorrendet. Alonso nem fog több helyet javítani, csak mert kevesebb információt kap. Lehet, hogy ez az egész egy kicsit összezavarja a tapasztalatlanabb versenyzőket, de igazából csak eltereli a figyelmet a problémákról” – folytatja.

„Egy jó póker játékos akkor is megfelelő döntést tud hozni, ha csak néhány lap van előtte, a jó versenyzőkkel ugyanez a helyzet, hiszen mindig tisztában vannak azzal, mi zajlik körülöttük. Komoly kétségeim vannak a szabály betartásával kapcsolatban is, a csapatok ugyanis mindig megtalálják a kiskapukat! Emlékeznek még a csapatutasítások betiltására? Azzal is csak azt érték el, hogy a csapatok egyre okosabba kommunikáltak a versenyzőkkel, ha szükség volt rá kódolt üzeneteket küldtek – és ehhez hasonló megoldásokat találtak. Naiv gondolat volna azt hinni, hogy most minden másként lesz. Majd jobban felkészítik a versenyzőket arra, mikor mit kell mondaniuk, és hogy jobban figyeljenek arra, nehogy valami olyat mondjanak, ami szabályellenes. Ezzel csak a bürokrácia lép egy magasabb szintre” – érvel a skót szakember, majd összegzi a leírtakat.

„És mindez miért? Azért, hogy eltávolítsunk egy fejlett technikát a sportból! Én magam tökéletesen megértem, miért gyengébbek a motorok, hogy mi áll a változtatások mögött, így ugyanis közelebb kerülhetünk az utcai autókhoz, ezt a módosítást azonban nem értem. Néhány versenyzővel is beszéltem erről Szingapúrban. Egyesek örültek a szabálynak, míg mások ellenezték azt és olyanok is voltak, akiket ez az egész hidegen hagyott. Szerintem ez nagyon jól összefoglalja a történteket. Ez az egész semmin sem változtat” – zárja gondolatát.

További tartalmak