Musorujsag
Élő Eredmények

Nyilvánosan ugratták a vb-döntőn kiütött társukat a Nationalelf sztárjai

player.hu
Mezt akart cserélni a bíróval és összekeverte Thomas Müllert Gerd Müllerrel Christoph Kramer, akit egy ütközés miatt kellett lecserélni a nyári világbajnokság döntőjében - állítják a német válogatott játékosai.

Mint ismeretes, Kramer életében először léphetett kezdőként pályára a Nationalefben, miután Sami Khedira a német-argentin vb-döntő előtti bemelegítésnél megsérült. A 17. percben azonban olyan szerencsétlenül ütközött Ezeyuiel Garayjal, hogy elterült a földön, rövid időre még az eszméletét is elveszítette. A Mönchengladbach 23 éves középpályása ápolás után még visszatért a pályára, de negyedórával később kiderült, akkora ütést kapott, hogy nem tudja folytatni a játékot. A fiatal játékos a finálé után elárulta, egyáltalán nem emlékszik a finálé első félidejére.

Christoph Kramer - fotó: EPA/Ballesteros Christoph Kramer – fotó: EPA/Ballesteros

A csapattársak a ZDF Aktuelles Sportstudio című műsorában „elevenítették fel” az ominózus 14 perc alatt történteket.

„Állandóan le akarta tépni a csapatkapitányi karszalagot a kezemről – mondta a műsorban Philipp Lahm. – Amikor nem adtam oda neki, odament a bíróhoz, és azt mondta: ebből elég volt ennyi, cseréljünk mezt! Ez azért kicsit már kellemetlen volt.”

A kapus Manuel Neuer azt fűzte hozzá, hogy Kramer többször odament hozzá, és azt mondta, hadd álljon be ő a kapuba.

Thomas Müller szerint a zavart csapattárs állandóan Gerdnek szólította, gratulált az 1974-es vb-döntőhöz, aztán megjegyezte, hogy “milyen nagyszerű hangulat van itt a Ruhr Arénában”.

A stúdióban ülő Kramer természetesen jól szórakozott a kitalált sztorikon: “Most, hogy a nagy nyilvánosság is értesült a baromságaimról, mindenkitől elnézést kérek.”

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="176896"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2014/07/K_EPA201407132281-1024x638.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak