Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Kobajasi Japánban is versenyezhet

Autosport
A Caterham vezetői hivatalosan is megerősítették, hogy japán versenyzőjük, Kobajasi Kamui hazai megmérettetésén is lehetőséghez jut, azaz a hétvégi futamon is ő vezetheti az egyik CT05-öst. A csapat közleményéből az is kiderült, hogy Roberto Merhi pénteken ismét pályára gurulhat.
Kamui Kobayashi ( Fotó:  Price / XPB Images) Kamui Kobayashi ( Fotó: Price / XPB Images)

Kobajasi jövője a Brit Nagydíjat megelőző tulajdonosváltás óta kérdéses, igaz eddig csupán egy alkalommal kellett átadnia autóját egy másik versenyzőnek – Belgiumban a háromszoros Le Mans-i győztes, André Lotterer bizonyíthatott. Az eredeti tervek szerint Olaszországban a Forma-Renault csúcskategóriájának egyik éllovasa, Roberto Merhi versenyzett volna, a fiatal spanyol azonban nem kapta meg az induláshoz szükséges szuperlicencet (az első szabadedzésen viszont részt vehetett), így Monzában is Kobajasi ült a CT05-ös volánja mögé, akárcsak a Szingapúri Nagydíj alkalmával.

A japán pilóta az előző verseny helyszínén még nem tudta megmondani, részt vehet-e hazai megmérettetésén, két nappal a nagydíjhétvége kezdete előtt azonban biztossá vált, hogy ott lehet Szuzukában, miután a Caterham irányítói ismét bizalmat szavaztak neki. „Rendkívül izgatott vagyok, hiszen ismét pályára gurulhatok a japán szurkolók előtt, igazából több mint egy évet vártam erre a megmérettetésre” – idézi Kobajasi szavait az Autosport. „Szuzuka és maga a Japán Nagydíj mindig is különleges volt számomra! Itt vehettem részt először egy Forma-1-es szabadedzésen a 2009-es évben, 2012-ben pedig dobogóra is állhattam – pályafutásom során először!”

„Idén visszatérhetek erre a helyszínre, mégpedig a szurkolóimnak köszönhetően” – utalt az őt pénzükkel is támogató rajongókra, akik nélkül az egyéves kihagyás után sokkal nehezebben talált volna helyet a száguldó cirkuszban. „Ez tényleg nagyon sokat jelent nekem, szóval ismét köszönetet szeretnék mondani nekik! Tudom, hogy idén nem harcolhatok a dobogóért, de mindent megteszek azért, hogy egy tisztességes eredménnyel ajándékozhassam meg a szurkolókat, ezzel szeretném megköszönni azt a támogatást, amit tőlük kaptam” – zárja gondolatát Kobajasi, aki Szingapúrban egy műszaki hiba miatt már a felvezető körben kiesett.

Szerdán a Caterham azt is bejelentette, hogy az Olaszországban lehetőséget kapó Merhi Szuzukában is pályára gurulhat az első szabadedzésen. „Szeretném megköszönni a csapatnak ezt a lehetőséget” – kezdi a spanyol pilóta. „Monzában egy hónappal ezelőtt már vezethettem az autót, szóval izgatottan várom, hogy ismét pályára vihessem. Ezúttal már nem kell mindent a nulláról kezdenem, szóval sokkal gyorsabban fel tudom majd venni a ritmust, mint az első alkalommal. Még nem vezettem ezen a pályán, tehát meg kell tanulnom a vonalvezetését, azzal azonban, hogy egy ilyen különleges helyszínen is autóba ülhetek, egy álmom vált valóra” – tette hozzá.

További tartalmak