Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: A Red Bullnak okosan kell döntenie

ESPN
A Red Bullnak okosnak kell lennie az erőforrás részegységeinek kicserélésével kapcsolatos döntések meghozásakor - jelentette ki Sebastian Vettel, aki már elkönyvelte, hogy a folytatásban büntetésben, büntetésekben részesül. A német pilóta a sajtóban megjelenő pletykákról is beszélt.
Sebastian Vettel (Fotó: Moy / XPB Images) Sebastian Vettel (Fotó: Moy / XPB Images)

A jelenlegi technikai szabályok értelmében egy versenyző egy szezonban öt hajtóegységet használhat fel büntetlenül, abban az esetben pedig, ha a teljes erőforrást, avagy valamelyik részegységet (motor, turbófeltöltő, energia-visszanyerő rendszerek, elektronika, energiatároló) cserélni kell, az érintett pilóta hátrasorolásos büntetést kap. Öt futammal a szezon vége előtt sok versenyző érezheti magát „fenyegetve”, Japánban ugyanis már az ötödik elemet használja valamelyik részegységből – ez a probléma leginkább a Renault pilótáit érinti, így tehát a címvédőt, Sebastian Vettelt is.

A Red Bull vezetői azzal számolnak, hogy már a soron következő Orosz Nagydíjon hozzá kell nyúlniuk Vettel erőforrásához, a pilóta pedig csak abban bízik, hogy csapata a lehető legjobban jön majd ki ebből a nehéz helyzetből. „A szabályok olyanok, amilyenek, és a szezon bizonyos szakaszában büntetéseket fogunk kapni” – idézi a négyszeres világbajnok szavait az ESPN Forma-1-es oldala. „Azt, hogy ezek egészen pontosan milyen büntetések lesznek, még nem tudjuk, hiszen még várunk néhány alkatrészre. Persze bízunk abban, hogy ameddig csak tudjuk, megússzuk a hátrasorolást, de az én autómban már elkerülhetetlen egy új motor bevetése, ami tíz rajthelyes büntetést von maga után!”

„Valószínű, hogy az utolsó versenyek során ennél még több büntetés vár ránk, melyek egy rossz szezon következményei lesznek; egészen pontosan az évad elején tapasztalt műszaki problémák következményei. Igazából már akkor tisztában voltunk ezzel, ahogyan most is tudjuk, mi vár ránk, viszont már számolunk, és gondolkodunk azon, melyik lehet a legokosabb megoldás, azaz melyik pálya a legjobb helyszín ezekhez a büntetésekhez” – árulja el Vettel, aki eddig öt motort, turbófeltöltőt és hőenergia-visszanyerő rendszert használt fel.

Noha a címvédő Szingapúrban is egyértelműsítette, hogy 2015-ben is a Red Bull versenyzője lesz, a sajtóban folyamatosan jelennek meg olyan pletykák, melyek szerint az év végén elhagyhatja csapatát és csatlakozhat a McLaren-Hondához, avagy a Ferrarihoz. Ez a téma természetesen Japánban, a hivatalos sajtótájékoztatón is előkerült. „Ezek a pletykák minden évben megjelennek, főleg a szezon ezen szakaszában. Jenson már 17 csapattársat kapott a következő évre, és ezek közül néhány hete még én voltam az egyik, sőt talán a jövő héten újra egy leszek közülük. Igazából, én nem igazán foglalkozok ezekkel” – reagált a felvetésekre Vettel.

„Szingapúrban végre sikerült előrelépéseket tennünk, és remélem, ezt a lendületet erre a hétvégére is átmenthetjük, én most csak erre összpontosítok. Sohasem jó az, ha nem érzed magad megfelelően az autóban, és ha nem úgy alakulnak a dolgaid, ahogyan szeretnéd, hogy alakuljanak. Szerencsére most volt pár megfelelő hétvégénk, és sokkal több információt gyűjthettem az autóról, viszont tudom, hogy még mindig sokat kell dolgoznunk, itt és a következő futamokon is” – zárja gondolatát a Red Bull bajnoka, aki a hétvégén egyik kedvenc pályáján bizonyíthat.

További tartalmak