Musorujsag
Élő Eredmények

A fotós, aki végignézte Bianchi balesetét

lidovky.cz
Szemtanúként nézte végig Jules Bianchi ijesztő balesetét, ami után órákig sokkhatás alatt állt. Bár fotóskollégái őrültnek nézték, Vladimir Rys végül a pénz csábítása helyett inkább a sport iránti szeretete hangjára hallgatott, s egyetlen képét sem tette közzé a balesetről.
Jules Bianchi ( Fotó: Moy / XPB Images ) Jules Bianchi ( Fotó: Moy / XPB Images )

A cseh Vladimir Rys fotósként járja a Forma–1-es versenypályákat. Abból él, hogy a világ leghíresebb versenyzőit és leggyorsabb autóit fényképezi, mégpedig lehetőleg a legérdekesebb, leglátványosabb pillanatokban – eljuttatva azokat a sztorira és információkra éhes médiumoknak, s ezen keresztül a kíváncsi közönségnek.

Múlt vasárnap Szuzukában viszont megálljt parancsolt neki a lelkiismerete. Noha azon pár fotós egyike volt, aki testközelből látta Jules Bianchi horrorisztikus balesetét, majd az azt követő pillanatokat lencsevégre is kapta, végül úgy döntött, képeit kizárólag jó célra, az FIA vizsgálatainak elősegítésére használja fel. „Túlságosan szeretem a sportot, és túlságosan tisztelem a versenyzőket ahhoz, hogy ne ezt tegyem” – indokolta a lidovky.cz című lapnak, miért döntött úgy, hogy soha nem hozza nyilvánosságra a francia versenyző mentéséről készített felvételeket.

Egy olyan világban, ahol egyes médiahiénák papnak vagy éppen édesapának adják ki magukat, csak hogy elkészíthessék az első fényképet egy súlyos baleset után kómában fekvő hétszeres F1-es világbajnokról, bizony megsüvegelendő magatartás ez…

Rys egyébként kétszáz méterre volt Bianchi balesetétől. „Először Adrian Sutil kicsúszását láttam, de nem fordítottam túl nagy figyelmet rá. Aztán elkezdett esni az eső, és láttam Bianchit, ahogy megérkezik a kanyarba, majd elveszíti az irányítást az autója felett. Részben takarásban voltam, de láttam, hogy eltalálta a darus kocsit, ami a levegőbe emelkedett. Hatalmas ütközés volt. Odaszaladtam a baleset helyszínére, és három pályabíró elsősegélyben részesítette éppen” – mesélte Rys.

Majd hozzátette, azonnal tudta, hogy nagy a baj. „A feje a cockpit oldalának dőlt, és egyértelmű volt, hogy komoly a baj, hiszen nem szállt ki az autóból. A kocsi teljesen összetört. Sutil ott állt a közelben, megkérdeztem, mi történt, és elmondta a teljes történetet. Nagyon mérges volt, mert szerinte be kellett volna küldeni a biztonsági autót. Az orvosok közben megérkeztek, próbálták kivenni Bianchit az autóból, ami nem volt valami szép látvány. Aztán jöttek a lepedők, amivel eltakarták, és már biztos voltam benne, hogy rossz a helyzet.”

„Amikor láttam, hogy elsősegélyben részesítik, ösztönösen dokumentálni kezdtem, mi történik. Sok fotót csináltam. Amikor az orvosok megérkeztek, abbahagytam. Aztán ahogy a paddock felé tartottam vissza, kitisztult a fejem, és úgy döntöttem, nem fogom nyilvánosságra hozni a képeket. Csak másolatokat küldök az FIA-nak, ha szükségük lesz rá.”

„Volt még ott pár fotós Japánból mellettem, és végül egy angolul beszélő is megjelent. Ő úgy döntött, eladja a képeket az ügynökségnek. Ahogy visszatértünk a sajtóirodába, egyes fotósok úgy néztek rám, mintha én lennék E.T., mert nem akartam hasznot húzni ebből. Még most sem tudom, Jules túléli-e egyáltalán, ezért nem akarok pénzt csinálni belőle.”

Sokan kérdőre vonták az FIA-t, miért engedte tovább a versenyt az erősödő esőben, Rys szerint a baleset idején a körülmények már eléggé rosszak voltak. „Az elejétől tudtuk, hogy nehéz verseny lesz, hiszen jött a tájfun. Háromnegyed órával a rajt után minden rendben volt, aztán elkezdett szemerkélni az eső, és annál a kanyarnál, ahol álltam, pár versenyző el is veszítette az irányítást az autója felett. Ilyen körülmények között nem egyszerű a versenyzők dolga, de a verseny mehetett tovább. Amikor a baleset történt, a biztonsági autó beküldését illetően a határon táncoltunk. Bianchi elveszítette az irányítást, már csak utas volt az autójában, aki semmit sem tehetett. Nem láttam károsodást a sisakján, nem tudom, mi okozhatta a sérülést. Talán a becsapódás ereje.”

Rys végül elmondta, nemcsak őt, de az eseményeket a szalagkorlát mögül néző Adrian Sutilt is sokkolták a történtek. „Nem beszéltem a versenyzőkkel, de Sutil sokkos állapotban volt, fogta a fejét, nem tudta, mitévő legyen. Mérges volt. Még ha már gyerekkoruk óta is versenyeznek, ha ilyesmi történik, az sokkoló ezen srácok számára. És engem is sokkolt. Két óráig nem tudtam koncentrálni a munkámra, nem tudtam fényképeket szerkeszteni” – zárta gondolatát a cseh fotós.

További tartalmak