Musorujsag
Élő Eredmények

Brawn és Domenicali is részt vesz a Bianchi-baleset kivizsgálásában

FIA
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn bejelentette, hogy a Mercedes korábbi csapatvezetője, Ross Brawn és a Ferrari Forma-1-es alakulatának egykori irányítója, Stefano Domenicali is csatlakozik a Bianchi-baleset körülményeit vizsgáló bizottsághoz.
Fotó: Batchelor / XPB Images Fotó: Batchelor / XPB Images

A most létrehozott bizottság a következő hetekben teljes körű vizsgálatot fog végezni annak érdekében, hogy az irányítói testület jobban megértse, egészen pontosan mi történt a rosszemlékű Japán Nagydíj utolsó szakaszában. A csoport munkájában érdekelt szakemberek mindemellett új javaslatokat tehetnek a Forma-1-es versenypályák biztonságának javítására vonatkozóan.

A bizottság ezen a héten kezdi működését, mindenre kiterjedő jelentésüket pedig a Motorsport Világtanács következő üléséig kell eljuttatniuk a Nemzetköz Automobil Szövetség elnökének, Jean Todtnak. A szóban forgó találkozót december harmadikán tartják Katar fővárosában, Dohában – itt egyébként több a sport jövőjét meghatározó kérdésről is egyeztetnek.

Jules Bianchi autója a Japán Nagydíj megszakítása előtt egy munkagépnek csapódott (a daru a korábban kicsúszó Adrian Sutil versenygépét vontatta); a fiatal francia a baleset következtében súlyos fejsérülést szenvedett. A Marussia és a Bianchi-család legutóbbi jelentése szerint a Mie egyetemi kórház intenzív osztályán ápolt versenyző állapota továbbra is kritikus, de stabil.

A baleset körülményeit vizsgáló csoportot az FIA Biztonsági Bizottságának első embere, Peter Wright vezeti majd. A tagok névsora pedig a következő: Ross Brawn (korábbi technikai igazgató), Stefano Domenicali (korábbi csapatvezető), Gerd Ennser (vezető versenybíró), Emerson Fittipaldi (korábbi világbajnok, a Versenyzői Bizottság elnöke), Eduardo de Freita (a WEC versenyigazgatója), Roger Peart (az FIA versenypálya-bizottságának elnöke), Antonio Rigozzi (nemzetközi bírósági tag), Gerard Saillant (az FIA orvosi bizottságának elnöke) és Alex Wurz (a GPDA elnöke).

További tartalmak