Musorujsag
Élő Eredmények

Mire vár a Ferrari?

Speedweek
Sebastian Vettel érkezéséről már hetek óta tényként beszélnek, Fernando Alonso távozásáról pedig múlt héten Luca di Montezemolo rántotta le a leplet. De vajon akkor miért késik még mindig a Ferrari bejelentése?
Sebastian Vettel, Fernando Alonso (Fotó: Price / XPB Images) Sebastian Vettel, Fernando Alonso (Fotó: Price / XPB Images)

Sebastian Vettel a Japán Nagydíj szombati napján jelentette be, hogy a szezon végén elhagyja a Red Bull-istállót, és bár Christian Horner és Helmut Marko az újságíróknak adott nyilatkozatukban már akkor elárulták, hogy a német a Ferrarinál folytatja, Vettel továbbra sem erősítette meg mindezt. Szocsiban a kérdéssel kapcsolatban csak annyit mondott, reményei szerint hamarosan sor kerül a bejelentésre, s akkor majd mindenki mindent megért.

Akkor többen azt jósolták, a Ferrari megvárja, míg az új elnök, Sergio Marchionne hivatalba lép október 13-án. Erre sor is került, a bejelentésre viszont azóta sem. Egyes vélemények szerint Vettelnek elsősorban Fernando Alonso miatt kell várnia. A spanyol versenyző továbbra sem döntött még jövőjéről, s állítólag még pár részletet is tisztáznia kell a Scuderiával arról, miként bontsák fel 2016-ig szóló szerződésüket.

Egy másik elmélet szerint ugyanakkor a Ferrari nem a spanyolra, hanem az amerikai futamra vár. Olasz források szerint Vettel szerződtetését közvetlenül az Amerikai Nagydíj előtt jelenti majd be a Scuderia. A gyártó többségi tulajdonosa, a Fiat-Chrysler (FCA) múlt héten nyitott a Wallstreeten, s Sergio Marchionne Ferrari-elnökségének első napját is az Egyesült Államokban töltötte ezen okból. Korábban arról lehetett hallani, hogy az új konzorcium elsősorban saját tengerentúli sikereihez használná fel a Ferrari hírnevét is – s a Speedweek most azt írta, talán Vettel szerződtetése is kedvezően hathat a Fiat részvényeinek értékére.

Tény: az Egyesült Államok a Ferrari legfontosabb piaca, s a Fiat mindent elkövet azért, hogy a Chryslerrel való egyesülése is sikeressé váljon. (Ehhez egy austini bejelentés tökéletesen passzolna.) Marchionne egyébként állítólag saját maga elé azt a célt tűzte ki, hogy 2018-ig virágzó céggé változtatja az FCA-t, s ha sikerrel jár, nyugdíjba vonul.

Addig viszont nem csupán az autóiparban, de a Ferrari elnökeként is sikeressé akar válni, s ennek első lépéseként komoly átszervezésekbe kezdhet az olasz F1-es csapatnál. A korábbi csapatfőnök, Jean Todt tanácsot is adott neki ehhez a La Gazzetta dello Sportnak tett nyilatkozatában. „Hogy mit tanácsolnék neki? Higgadtan és gyakorlatiasan reagáljon! Ha például olyan csapás éri őket, mint Monzában, emlékeznie kell arra is, hogy addig a pontig Alonso volt az egyetlen versenyző, aki minden versenyen pontot szerzett. És arra is, hogy milyen megbízhatósági gondok voltak jellemzőek a szezon elején” – magyarázta Todt.

Majd amikor azt kérdezték tőle, mennyi hasonlóságot lát Fernando Alonso bajnoki elsőségek nélküli öt ferraris éve, valamint Michael Schumacher 1996 és 1999 közötti öt sikertelen szezonja között, elmondta: „Nehéz párhuzamot vonni. Michael első Ferrarija sokkal kevésbé volt versenyképes, mint Alonso mostani Ferrarija. Amikor ő megérkezett, egy egytől tízig terjedő skálán a csapat úgy 2-est kapott volna. 2009-ben, amikor Alonsóék kezdték a munkát, viszont 7-est” – fogalmazott Todt.

További tartalmak