Musorujsag
Élő Eredmények

Massa: Räikkönennek pszichés problémái vannak

Motorsport.com
Elsősorban mentális problémák hátráltatják idén a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtó Kimi Räikkönent – véli saját tapasztalataira alapozva Felipe Massa. A brazil szerint ezen gondok okozója pedig Fernando Alonso…
Felipe Massa Fernando Alonsóval és Kimi Räikkönennel (Fotó: Photo4 / XPB Images) Felipe Massa Fernando Alonsóval és Kimi Räikkönennel (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Felipe Massa összesen négy szezont húzott le a Ferrarinál Fernando Alonso csapattársaként, s ezen időszak pályafutása talán legnehezebb szakasza volt. A brazil 2009-es hungaroringi balesete után csak időnként tudta hozni régi formáját, a spanyol pedig nemcsak fokozatosan háttérbe szorította őt teljesítményével, de időnként a csapatutasítás keserű piruláját is le kellett nyelnie mellette (pl. Hockenheim, 2010 vagy Austin, 2012).

Miközben a brazilt múlt ősszel azon indokkal bocsátották el a Ferraritól, hogy a helyére érkező Kimi Räikkönen sokkal több pontot szállíthat majd a csapatnak a konstruktőri bajnokságban, a finn idén ugyanúgy másodhegedűsnek tűnik Alonso mellett, mint korábban Massa. Jelenleg a bajnoki tabella 12. helyén tartózkodik, s 94 ponttal kevesebb áll a neve mellett, mint a 6. helyen tanyázó kétszeres világbajnoknak.

Noha Räikkönen elmondása szerint elsősorban idei autója vezethetőségével küszködik, Massa úgy véli, másban gyökeredzik volt csapattársa problémája. „Szerintem Kimi problémája pszichológiai jellegű. Én is sokat szenvedtem azt követően, hogy Alonso megérkezett. Kimi kétségkívül jobb annál, mint amit jelenleg mutat – legalábbis az alapján, amit a múltban elért. De Alonsóval a csapatnál kicsit talán elveszítette a fejét, és így nem tudja úgy végezni a munkáját, ahogyan képes lenne rá” – nyilatkozta Massa a Lance! című brazil sportlapnak.

A Williams jelenlegi versenyzője az elmúlt években nem titkolta, helyzete miatt sportpszichológus segítségét is kérte, s ennek hatását az olyan hullámhegyek idején lehetett is érzékelni, mint amilyet a 2012-es szezonzáró futamokon láthattunk tőle, amikor is egymást követően többször is sikerült legyőznie Alonsót az időmérőkön.

„A mi világunkban nagyon fontosak a részletek, és ha valami nem működik mentálisan, képtelen vagy tökéletes munkát végezni. Könnyű azt mondani, hogy Kimi nem elég motivált, ahogy esetemben pedig mindig a balesetemet jelölték meg okként. De véleményem szerint Alonso a mezőny legerősebb versenyzője, ezért ha nem vagy tökéletes mellette, nagyon nehéz legyőznöd. Ő mindig nagyon intelligens volt, képes a csapatot maga mellé állítani. Emiatt szenved mindig a másik versenyző. És ha a másik fél nagyobb figyelmet kap a csapattól, onnantól a helyzeteden már nagyon nehéz változtatnod” – zárta gondolatát 2008 ezüstérmese.

 

További tartalmak