Musorujsag
Élő Eredmények

Schumacher vagy Alonso útjára lép Vettel a Ferrarinál?

Auto Bild
Azok után, hogy Fernando Alonso elbukott, nincs garancia arra, hogy Sebastian Vettel sikerre viszi a Ferrarit – véli Michael Schumacher korábbi menedzsere. Gerhard Berger szerint nem a versenyzői képességek döntenek arról, hogyan sül el a német maranellói kalandja.
Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images) Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)

Sokan állították már párhuzamba Sebastian Vettel és Michael Schumacher F1-es pályafutását, s amióta kiderült, a négyszeres világbajnok a szezon végén távozik a Red Bulltól, s vélhetően a Ferrari versenyzője lesz, a két német karrierje újabb ponton érintkezik. 1996-ban Michael Schumacher is többszörös világbajnokként, új kihívást keresve érkezett a Scuderiához, amely csapat akkoriban is mély gödörben volt, s újjá kellett építeni. Hasonló feladat vár most Sebastian Vettelre is, akinek Schumacher korábbi menedzsere, Willi Weber szerint azonban korántsem lesz könnyű dolga.

„Sebastian sokkal érzékenyebb, mint Michael. Ha nem megy neki, a Ferrarinál sokkal nagyobb nyomás nehezedik majd rá, mint bárhol máshol. És itt nem minden móka és kacagás, mindent áthat a politika” – nyilatkozta Weber az Auto Bildnek. A korábbi menedzser úgy véli, Vettelnek ez komoly problémát jelenthet. „Ha egy Fernando Alonso sem volt képes boldogulni ezzel, akkor senkinek sem sikerülhet” – mondta a német, utalva arra, hogy a spanyol köztudottan nagy mestere a politikai csatározásoknak is.

A Ferrari korábbi versenyzője, Gerhard Berger úgy véli, Vettel sikere emiatt nem elsősorban a német képességein múlik majd. „Vettel okos fickó. Tudja, hogy a Ferrarinál nem csak a sebessége számít majd, amivel kétségkívül rendelkezik. Ez már Alonsónál is adott volt, szóval ez kevés lesz. Most át kell gondolnia, miként tudna segíteni a csapaton, hogy lehetne javítani a struktúrát, emberekkel, szakértelemmel és munkával előrébb vinni a gárdát. Nyilván a technikai oldalon érdemes keresni a hiányosságokat, nem versenyzői oldalon” – fogalmazott az osztrák, kiemelve, hogy elsősorban a hajtóegységén kell javítania az olaszoknak.

„Itt nem szabad határidőket szabni. Ő kereste és vállalta a kihívást. Most következetesen kell dolgozniuk a feladatokon, és olyan játékostársakat találni, akik képesek tartani vele a lépést. Itt a friss szemlélet a lényeg, a Red Bull-os időkből hozott tudás, melynek segítségével a Ferrarin is javíthat. A csapatnak olyan embereket kell mellé állítania, akikkel megnyerheti a háborút. A Red Bullnál ott volt Adrian Newey, Helmut Marko és Christian Horner. Sebastian a legjobb harcostársakkal rendelkezett. A Ferrarinál előbb az a kérdés, megtalálhatóak-e ezen emberek.”

Berger kiemelte, Schumacher éppen annak köszönheti sikereit, hogy ő rátalált ezen harcostársakra. „A helyzet nagyon hasonló. A különbség az, hogy Schumacher maga mellett tudta Jean Todtot, Ross Brawnt és Rory Byrne-t is. Ők voltak a három legerősebb játékos abban az időszakban. Ilyen tekintetben Michael csapata ugyanolyan szinten volt, mint ő maga.”

Schumachernek egyébként 18 évvel ezelőtti megérkezése után négy szezonjába telt, mire felért a Forma–1 csúcsára. Onnantól kezdve viszont öt éven át legyőzhetetlennek bizonyult a Scuderiával. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint azonban neki volt egy nagy előnye Vettellel szemben: „Michael Schumacher akkoriban profitálni tudott a korlátlan tesztlehetőségekből és a Bridgestone-nal való szoros együttműködésből. Ez az előny ma már elveszett” – utalt az évek óta meglévő tesztkorlátozásokra Marko.

Berger kiemelte, csodálatos érzés a Ferrari versenyzőjének lenni, de csak ha jönnek a sikerek. „Ez egészen különleges, egy teljesen egyedülálló, intenzív érzés. A szurkolók, a közeg, a hagyományok, a mítosz – biztosra veszem, hogy Sebastiannak tetszeni fog. Viszont adódik a kérdés, vajon sikeres lesz-e a belépője vagy sem. Ha nem, akkor fejre eshet, és az érzések átcsapnak negatív irányba. Ha viszont sikerre viszi a Ferrarit, az a legcsodásabb érzés, ami a Forma–1-ben létezik” – mondta az osztrák.

Végül pedig arról is beszélt, sikeressé válhat-e Maranellóban a négyszeres bajnok. „Ötven-ötven százalék az esély. Alonso a legjobbak egyike, mégsem lett világbajnok. Ami most Vettelre vár, annál nagyobb kihívást a Forma–1-ben aligha találni” – jelentette ki Berger.

További tartalmak