Musorujsag
Élő Eredmények

Berger lemond FIA-n belüli tisztségéről

Autosport
A korábbi F1-es versenyző, Gerhard Berger a szezon végén távozik a Nemzetközi Automobil Szövetségen (FIA) belül betöltött posztjáról.
Gerhard Berger (Fotó: Herweg / XPB Images) Gerhard Berger (Fotó: Herweg / XPB Images)

Gerhard Berger 2014 végén feláll az FIA Együléses Bizottságának vezetői székéből – a Benetton, a Ferrari és a McLaren korábbi versenyzője ezen szándékát a Forma–3-as Európa-bajnokság hockenheimi hétvégéjén hozta nyilvánosságra. Az osztrák szakembert 2011-ben választották az Együléses Bizottság elnökévé, az ő nevéhez fűződik a Forma–3-as Eb önálló sorozattá alakítása, valamint az FIA Forma–4 bajnokság életre hívása is, mely idén csak Olaszországban futott, jövőre viszont már több nemzet részvételével rendezik meg.

A 2011-ben eredetileg egyetlen évre kinevezett Berger korábban úgy nyilatkozott, csak abban az esetben mond le jelenlegi szerepéről, ha már megtalálták megfelelő utódját, ám az Autosport úgy tudja, egyelőre nincs jelölt posztjára. A tízszeres futamgyőztest korábban többen is bírálták azért, mert munkásságának – közvetve – köze volt a híres brit F3-as bajnokság megszűnéséhez, ám az Autosport utánpótlás-szériákkal foglalkozó munkatársa, Marcus Simmons kiemelte, Berger elvégezte azt a feladatot, amit az FIA elnöke, Jean Todt rábízott: sikerült rendet teremtenie a kisebb kategóriák korábbi káoszában.

Hogy Berger a jövőben milyen szerepet vállal az autósportban, egyelőre nem tudni. A német média korábban többször is hírbe hozta a gyökeres átalakuláson keresztülmenő McLarennel –egyes források szerint a Honda szívesen látná őt soraiban 2015-től –, ám Woking határozottan cáfolta ezen pletykákat.

További tartalmak