Musorujsag
Élő Eredmények

Az FIA állást foglalt a Caterham és a Marussia ügyében

FIA
Közleményben reagált a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Caterham és a Marussia ellen folytatott csődeljárására és a két csapat austini távolmaradására. A szövetség utalt arra, hogy szerintük a csapatok tehetnek a kialakult helyzetről.
Fotó: Batchelor / XPB Images Fotó: Batchelor / XPB Images

Mindössze 18 autó fog felsorakozni a vasárnapi austini verseny rajtrácsára, miután a Caterham és a Marussia ellen is csődeljárás indult az általuk felhalmozott adósságuk miatt. Az FIA csütörtökön közleményben reagált a kialakult helyzetre, melynek kapcsán megjegyezték, a kiscsapatok nehézségéhez az is hozzájárult, hogy a csapatok képtelenek voltak megegyezni a szövetség által is szorgalmazott költségcsökkentő intézkedésekről.

„A 2014-es szezon végéhez közeledve ezen hiányosságok újra megkérdőjelezik az FIA Forma–1-es világbajnokságának gazdasági egyensúlyát, és igazolják az FIA korábbi álláspontját, melyet többször is kifejtett, s mely minden megoldást támogatott, ami a jelenlegi mezőny túlélése érdekében, vagy az új csapatok érkezését lehetővé téve segíthet csökkenteni a költségeket” – állt a szövetség kommünikéjében.

Az FIA múlt év végén arról állapodott meg a csapatokkal, hogy 2015-től bevezetik a költségsapkát. Hogy pontosan milyen formában, arról a résztvevőknek idén júniusig kellett volna megegyezniük, ám miután a tárgyalások során a nagycsapatok rendre ellenálltak, s nem voltak hajlandóak kompromisszumokra a kicsikkel, ebből végül nem lett semmi. Jean Todt, az FIA elnöke ugyan a szezon első felében többször is hangsúlyozta, véleménye szerint a sportág számára létfontosságú lenne a költségek féken tartása, miután nem tudta meggyőzni az élcsapatokat, végül lemondott a költségsapka bevezetéséről.

Mostani közleményükkel viszont határozott állást foglaltak: némiképp áthárítva a felelősséget az eredeti terveket megvétózókra. „Az FIA szorosan együttműködve a FOM-mal és a Forma–1 részvényeseivel, továbbra is azon fog dolgozni, hogy a bajnokság vonzó maradjon, egyenlő esélyeket biztosítva a résztvevő csapatoknak a következő években” – tette még hozzá az FIA.

Végül pedig kiemelte, a Caterham és a Marussia távolmaradásával ugyan a jövő évi indulási jogát teszi kockára, mégis tekintettel lesznek sajátos helyzetükre. „Az FIA bíráinak felelőssége eldönteni, hogy egy csapat megfelelt-e a szabályok által rárótt kötelességnek, hogy részt vegyen a naptár eseményein; s az is, hogy eldöntsék, szükséges-e további intézkedéseket végrehajtani. Biztosak vagyunk abban, hogy a bírák pontosan tisztában vannak ezen csapatok anyagi helyzetével, és ezeket az okokat mindig rendkívüli óvatossággal veszik figyelembe, tekintettel a körülményekre is” – írta a szövetség honlapján.

További tartalmak