Musorujsag
Élő Eredmények

Gyermeket vár Görbicz Anita

mti
Gyermeket vár Görbicz Anita, a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC kézilabdázója.

Klubja csütörtöki közleménye szerint a játékos elérkezettnek látta az időt a családalapításra, és az egyesülettel, valamint a válogatott szövetségi kapitányával egyeztetve az elkövetkező időszakban az anyaságra koncentrál.  „Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal, és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel.” – nyilatkozta a 31 éves irányító.

Görbicz Anita – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Mindkét szemem nevet, még akkor is, ha Anita kiesése nehéz feladatok elé állít bennünket – mondta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke. – Azonban az elmúlt hónapokban volt időnk felkészülni a hírre, az idei csapatunkat is ennek tudatában állítottuk össze: ezért szerződtettük Macarena Aguilart harmadik irányítónak.” Hozzátette: a csapat kapitányára a továbbiakban is számítanak.

A győri csapatból szintén gyermeket vár egy másik világklasszis, a norvég kapus, Katrine Lunde.

Németh András szövetségi kapitány a szövetség honlapján elmondta: sok boldogságot kíván a játékosnak. „A válogatott szurkolói gyarapodtak, hiszen Anita lesz talán a csapat legnagyobb drukkere a decemberi Európa-bajnokságon. A pályán nem lehet velünk a tornán, így természetesen ez komoly feladat elé állít minket” – fogalmazott. Hangsúlyozta: mostantól azon lesznek a játékosokkal és a stábbal együtt, hogy nélküle is versenyképes és eredményes csapattal állhassanak ki a magyar-horvát közös rendezésű Eb-n.

További tartalmak