Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo: Több csapatra van szükségünk!

Sportinglife
A versenyzők sem örülnek annak, hogy a hétvégi Amerikai Nagydíjon csak 18 autó sorakozhat majd fel a rajtrácsra, miután egyre súlyosabb anyagi problémái miatt a Caterham és a Marussia is visszalépett a soron következő megmérettetésektől.
Daniel Ricciardo ( Fotó:  ) Daniel Ricciardo ( Fotó: )

A 2005-ös Monacói Nagydíj óta nem fordult elő az, hogy húsznál kevesebb versenyző indult egy Forma-1-es megmérettetésen, Austinban azonban csak 18-an állhatnak majd fel a rajtrácsra. A futamot megelőzően több szakember és csapatvezető is kifejtette véleményét a Marussia és a Caterham távolmaradásáról; egyesek szerint nem kár a két sereghajtóért, hiszen pilótáik eddig sem szóltak bele a küzdelembe, míg mások szomorúan vették tudomásul, hogy rövid idő leforgása alatt két istálló is bajba jutott. A Red Bull pilótái inkább a második kijelentéssel értenek egyet.

A csapat ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo úgy véli, szükség van a kisebb alakulatokra, ezek ugyanis többek között a fiatalok felkészülését is segítik – a 2010-es szezon második felében például ő maga is az azóta megszűnt HRT pilótája volt. „Hat hónapot töltöttem a csapatnál, és az teljesen egyértelmű, hogy az eredményem nem voltak kiugróak, de nagyon jó volt, hogy a segítségükkel bemutatkozhattam a Forma-1-ben; ez egy igazi mérföldkő volt számomra. Nagyon sokat tanulhattam és a rivaldafénytől is messzebb voltam” – mondta a háromszoros futamgyőztes a Sportinglife-nak.

„Általában, már csak a számok miatt is azt szeretnénk, hogy minél több autó legyen a pályán” – folytatja Ricciardo. „Emlékszem, 2008-ban a Forma-Renault-ban versenyeztem, és ott az is megesett, hogy 40 versenyző szerepelt a nevezési listán; kvalifikálnunk kellett, ha részt akarunk venni a versenyeken. Nem számít, hogy egyesek lassabbak másoknál, a teljes rajtrács mindig nagyszerű látványt nyújt. Ezért, és a versenyzők felkésztése, fejlődése miatt is több csapatra, több autóra van szükségünk. Szomorú volna, ha ez a jelenlegi tendencia folytatódna” – zárta gondolatait.

A csapattárs, Sebastian Vettel is sajnálja, hogy két alakulat is visszalépett, azaz 4 versenyzőnek is ki kell hagynia a hétvégi megmérettetést, a címvédő azonban azt is megemlíti, hogy kiesésükhöz az F1 egyre növekvő kiadásainak is köze volt. „Ha nincsenek itt, akkor értelemszerűen hiányolni fogjuk őket, hiszen mindig nagyon jó érzés látni a teljes rajtrácsot. Egyre kevesebben vagyunk, ez pedig nem jó irány, viszont az elmúlt évek során láttam, hogy néhány kicsapat nem talált pénzt és nem tudta összeállítani a szezon teljesítéséhez szükséges költségvetést” – mondta a német.

További tartalmak