Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton kezdett legjobban Austinban

Boxutca
Lewis Hamilton három tizedmásodpercet ékelt maga és csapattársa, Nico Rosberg közé az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. Mögöttük Jenson Button és Danyiil Kvjat végzett.
Lewis Hamilton ( Fotó:  Moy / XPB Images) Lewis Hamilton ( Fotó: Moy / XPB Images)

Ahogy azt idén megszokhattuk, a Mercedes duója végzett az élen a pénteki nyitóedzésen, méghozzá Hamilton–Rosberg-sorrendben. A világbajnokságot vezető brit az edzés derekán vette át a vezetést az addig élen álló mclarenesektől.

Jenson Button és az újonc Kevin Magnussen a gyakorlás végén is megmaradtak a legjobb ötben az enyhén megváltoztatott festésű McLaren-Mercedesekben. Magnussennek ennek ellenére volt egy hajmeresztő pillanata, amikor a beláthatatlan és kifelé döntött 19-es kanyar kijáratánál kis híján elvesztette uralmát a kocsija felett.

A dánon a hűvös reggelen még nedves műfű fogott ki majdnem, a sauberes Adrian Sutil azonban nem volt ilyen szerencsés és valamivel korábban szép piruettbe kormányozta autóját azon a ponton. Mindig is ez a kanyar szedte a legtöbb áldozatot ezen a pályán, ma délelőtt a fentieken kívül még Romain Grosjean csúszott ott ki a Lotusszal, illetőleg Nico Rosberg ingott meg a Mercedesszel.

Grosjean 8-as rajtszámú Lotusát érte az a megtiszteltetés, hogy kipróbálja a csapat új, a Mercedeséhez és a Ferrariéhoz hasonlatos, 2015-re szánt orrkúpját, míg Pastor Maldonado a régi, ikernyúlványos változattal körözött – és pördült ki az utolsó percekben az S-kanyarokban. Grosjeannak mindazonáltal hányattatott kezdést kellett elszenvednie: a 19-es kanyarbeli incidensét megelőzően felületleválást tapasztalt az egyik gumiján. Baleset szerencsére nem lett a dologból; a francia biztos kézzel kormányozta vissza járművét a garázsba.

A legrosszabbul talán a red bullos Daniel Ricciardo járt. Az ausztrál számára egy ERS-hibát követően alig öt kör megtétele után véget ért a reggeli körözés. A Ferrari világbajnoka, a köridői és első kanyarbeli elfékezése alapján nagyon szenvedő Kimi Räikkönen is megállt a leintéshez közeledve (ő a bokszutcában), ám állítólag csupán némi félreértés történt közte és a csapat között a rádión.

A mindössze tizennyolc fősre zsugorodott mezőny a kockás zászló után néhány perc erejéig szinte egységesen tesztelte az új virtuális biztonsági autós rendszert a versenypályán. A cirkusz közép-európai idő szerint este 8-tól folytatja a körözést Austinban.

Az Amerikai Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:39,941 28 kör

2. Nico Rosberg (Mercedes) 1:40,233 +0,292 32 kör

3. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:40,319 +0,378 27 kör

4. Danyiil Kvjat (Toro Rosso-Renault) 1:40,887 +0,946 33 kör

5. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1:40,987 +1,046 29 kör

6. Fernando Alonso (Ferrari) 1:41,065 +1,124 27 kör

7. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:41,463 +1,522 20 kör

8. Felipe Nasr (Williams-Mercedes) 1:41,545 +1,604 19 kör

9. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:41,722 +1,781 24 kör

10. Max Verstappen (Toro Rosso-Renault) 1:41,785 +1,844 32 kör

11. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1:41,907 +1,966 21 kör

12. Kimi Räikkönen (Ferrari) 1:41,965 +2,024 23 kör

13. Pastor Maldonado (Lotus-Renault) 1:42,329 +2,388 28 kör

14. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 1:42,333 +2,392 23 kör

15. Sergio Pérez (Force India-Mercedes) 1:42,359 +2,418 23 kör

16. Esteban Gutiérrez (Sauber-Ferrari) 1:42,516 +2,575 24 kör

17. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) 1:42,598 +2,657  5 kör

18. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:43,229 +3,288 26 kör

További tartalmak