Musorujsag
Élő Eredmények

Massa: A Williams nem engedheti meg magának a tökéletlenséget

Autosport
Felipe Massa úgy véli, az Amerikai Nagydíjon a Red Bull-istállótól elszenvedett vereség azt mutatja, hogy a Williamsnek még inkább tökéletességre kell törekednie annak érdekében, hogy felvehesse a versenyt a Forma–1 élcsapatai ellen is.
Felipe Massa, Valtteri Bottas (Fotó: Photo4 / XPB Images) Felipe Massa, Valtteri Bottas (Fotó: Photo4 / XPB Images)

A Williams az idei esztendőben gyakran volt a legjobb a Mercedes gyári alakulata mögött, és Austinban is a harmadik, illetve negyedik helyet célozták meg. Daniel Ricciardo azonban a brit csapat mindkét versenyzőjét megelőzte, köszönhetően a Red Bull jóval hatékonyabb stratégiájának. Felipe Massa az eset kapcsán elmondta, a Williamsnek sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania, ha a jövőben fel akarja venni a versenyt az olyan világbajnokságot nyert csapatokkal, amilyen a Red Bull is.

„Túl sok jó lehetőséget szalasztottunk már el” – idézte a brazilt az Autosport. „Topcsapatokkal küzdünk, így ha nem végzed tökéletesen a dolgod, pozíciót veszítesz. Maradt még néhány terület, ahol fejlődnünk kell. Meg kell vizsgálnunk a dolgokat, és sokkal komplexebb istállóvá válni.”

„Nem azt mondom, hogy szörnyű munkát végzünk, de 1-2 másodpercekről beszélünk, amit elvesztegetünk a boxban. Ha pedig egy olyan csapat ellen küzdesz, aki az elmúlt négy világbajnokságot megnyerte, akkor ez éppen elég ahhoz, hogy vereséget szenvedj.”

„Jó munkát végzünk, de nem tökéleteset. Márpedig a legjobb gárdák ellen tökéletes munkára van szükséged minden helyzetben. A csapatunk folyamatosan fejlődik és növekszik, de tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk, míg minden kifogástalan lesz” – fejtette ki véleményét Massa.

 

További tartalmak