Musorujsag
Élő Eredmények

A McLaren elárulta, ki vezeti tesztautóját

NBC
Kedden és szerdán is a McLaren belga tesztpilótája, Stoffel Vandoorne vezetheti a csapat Honda-motoros versenygépét – jelentette ki az egylet versenyigazgatója, Éric Boullier. A francia szakember elmondta, a fiatal tehetség minden valószínűség szerint 2015-ben is a GP2-ben marad.
Stoffel Vandoorne (Fotó: Batchelor / XPB Images) Stoffel Vandoorne (Fotó: Batchelor / XPB Images)

A hét elején biztossá vált, hogy a brit alakulat már a szezonzárót követő kétnapos gyakorláson pályára viszi a Honda V6-os turbófeltöltős erőforrását, mégpedig egy tesztautóba (MP4-29H/1X1) építve. Az viszont a mai napig kérdéses volt, ki gurulhat pályára ezzel a versenygéppel; a csapat bejelentését egyébként sokan izgatottan várták, hiszen egyes vélemények szerint az akár a 2015-ös pilótapárosról is árulkodhat. A Honda erőforrásával szerelt versenyautót azonban idén egyik jelenlegi pilóta sem fogja kipróbálni, az egylet választása ugyanis Stoffel Vandoorne-ra esett.

Ezt a McLaren versenyigazgatója, Éric Boullier erősítette meg az Abu-dzabi Nagydíj helyszínén, ahol egyébként a 22 éves belga tehetség újabb győzelmet szerzett a GP2-es kategóriában. „Mind a két tesztnapon Stoffel vezetheti az autót” – idézi a francia szakember szavait az NBC. „A tesztautót fogjuk használni és a rendszerek leellenőrzésének céljával vágunk neki a gyakorlásnak” – tette hozzá, majd Vandoorne jövőjéről is beszélt (mielőtt a most kapott tesztlehetőség miatt komolyabb találgatások kaptak volna szárnyra a belga Forma-1-es bevetésével kapcsolatban).

 „Egészen őszintén bevallom, nagyon érdekes szezont futott. Fantasztikus fejlődésen ment keresztül, de másodiknál már nem lehet jobb a bajnokságban! Úgy vélem, minden lépést a megfelelő időben kell megtenni, szóval eléggé valószínűnek tűnik, hogy a következő szezonban is a GP2-ben marad, és ott kell szembenéznie a kihívásokkal. A célunk természetesen az lesz, hogy megnyerjük a bajnoki címet, ahogyan az egy igazi nagymenőhöz illik” – magyarázta Boullier, kinek védence pont szombaton ünnepelhette idei negyedik futamgyőzelmét a „Forma-1 előszobájában”.

Vandoorne rendkívül meggyőző GP2-es szezonon van túl, első évében ugyanis a már említett győzelmek mellé hat további dobogós helyezést szerzett, az év utolsó harmadában pedig zsinórban négyszer diadalmaskodott az időmérőn; ilyen eredményeket az elmúlt években egy újonc sem tudott elérni az egyik legrangosabb nevelőszériában. A belga tavaly a Forma-Renault csúcskategóriájában is tisztességesen helytállt, hiszen második lett a bajnokságban (szintén újoncként) a nála tapasztaltabb Kevin Magnussen mögött. Ezt megelőzően a Forma-Renault kétliteres géposztályában bizonyított, ahol 2012-ben bajnoki címet szerzett; legnagyobb ellenfele Danyiil Kvjat volt.

További tartalmak