Musorujsag
Élő Eredmények

Massa: Egy ideig elhittem, hogy nyerhetek

Boxutca
Kettős dobogóval búcsúztatta remekül sikerült szezonját a Williams-istálló. A második Felipe Massa előtt még a győzelem reménye is felcsillant.
Felipe Massa (Fotó: Charniaux / XPB Images) Felipe Massa (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A téli tesztidényt követően a szezon meglepetéscsapatának várták a Williamst – azzá is váltak. Az előző idény mélyrepülése után, melynek során mindössze két alkalommal voltak képesek pontot szerezni, a 2014-es bajnokságot a harmadik helyen zárták – a Mercedes és a Red Bull mögött. A koronát szezonjukra mai kettős dobogójuk tette fel: Felipe Massa a második, Valtteri Bottas a harmadik helyen ért célba Abu-Dzabiban.

A brazil remekül kapta el a rajtot, s miután Nico Rosbergnek gondjai támadtak, a második helyre lépett elő. Massa igencsak hosszúra nyújtotta középső etapját, s egy ideig úgy tűnt, talán a győzelemre is lehet esélye. Miután utoljára kereket cserélt, a szuperlágy abroncsokkal képes volt csökkenteni 12 másodperces hátrányán, ám a győztes Hamiltont végül támadni már nem tudta. Massa azonban így is idei legjobb helyezését érte el: monzai és interlagosi harmadik helyén ezúttal egy pozíciót javított.

„Először is szeretném megköszönni mindenkinek. Gratulálok Lewisnak! Szerintem megérdemli a győzelmet, nagyon szépen teljesített a csapata. Őszintén gratulálok” – mondta a brazil a pódiumon. „Hihetetlen futam ez volt számunkra. Nem igazán számítottam arra, hogy ilyen versenytempónk lesz. Láttam, hogy kicsivel lassabbak vagyunk a Mercedesnél, de ugyanazon a gumin nem sokkal. Sikerült takarékoskodnom a gumival, majdnem a legvégéig. Hosszú középső etapot sikerült futnom, aztán beszéltünk a csapattal, hogy feltegyük-e a szuperlágyat. Azt gondoltuk, miért ne próbáljuk meg? Komoly előnyünk volt a mögöttünk lévő Valterival szemben, de Lewis túlságosan is előttünk volt. Nagyon szerettem volna győzni. Közel voltunk, és remélem, hogy ez még csak a kezdet. Jövőre sikerülni fog!”

Massa elárulta, valóban volt olyan pillanata a versenynek, amikor elhitte, legyőzheti Hamiltont. „Amikor már csak tíz kör volt a végéig, átfutott az agyamon, hogy talán nyerhetek is. Egy kicsit több mint egy másodpercet hoztam körönként, és ha így maradt volna, akkor megnyerhettem volna. Sajnos gyorsan kopott a szuperlágy, és az utolsó négy körön már nem volt elég tapadásom, nem sikerült annyit hoznom rajta körönként, hogy utolérhessem. Nagyon jó munkát végzett a csapat. Nagyon örülök, hogy ennél a csapatnál versenyezhetek! Köszönöm srácok! Itt vagytok a szívemben, és büszke vagyok, hogy a Williamsnél versenyezhetek. Ez még tényleg csak a kezdet, ennél sokkal többre vagyunk képesek”– mondta Massa.

Csapattársa, Valtteri Bottas pocsékul rajtolt. A harmadik helyről egészen a nyolcadikig csúszott vissza. Végül azonban sikerült kihasználnia autója remek tempóját, s jól taktikázva, több előzést bemutatva egészen a harmadik helyig zárkózott vissza. A finnek a mostani volt idei hatodik dobogós helyezése. „Szeretek itt lenni a dobogón. Minél magasabban áll az ember, annál jobb. Szerintem beérhetjük idén ennyivel. Fantasztikus volt, rengeteget fejlődtünk mint csapat, és sokkal erősebbek lettünk. Az utolsó futamon megmutattuk, hogy mennyire erősek vagyunk. A tanulási görbénk rendkívül jól mutat, úgyhogy nagyon sokat várok a következő évtől. Nagyon hálás vagyok, hogy a csapat tagja lehetek, és ezt a fantasztikus autót vezethettem” – mondta boldogan a finn tehetség.

További tartalmak