Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas a leggyorsabb az első tesztnapon – a McLaren-Honda csak pár kört teljesített

Boxutca, Motorsport Magazin
Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak az abu-dzabi teszt első napján, melyen a legnagyobb figyelem azonban a McLaren-Honda bemutatkozására, valamint Sebastian Vettel ferraris látogatására irányult.
Valtteri Bottas ( Fotó:  Batchelor / XPB Images) Valtteri Bottas ( Fotó: Batchelor / XPB Images)

Magyar idő szerint reggel 6 órakor vette kezdetét az év utolsó tesztsorozatának első napja. A napsütésben és nagy melegben lebonyolított gyakorlást a mezőny aztán villanyfénynél fejezte be. Az eredményjelzőn ekkor Valtteri Bottas neve állt az élen – ahogy a nap nagy részén folyamatosan. A Williams finn versenyzője reggel aerodinamikai teszteket teljesített, de kipróbálta azt a LED-kijelzőt is, melyet csapata már a 2015-ös autójának kormányához fejleszt. Bottas a leggyorsabb körét az utolsó félórában teljesítette.

A finn uralmat Kimi Räikkönen és az apai ágon finn Nico Rosberg tette teljessé. Utóbbi versenyző volt a nap legszorgalmasabbja – a német összesen 114 kört teljesített a számára a vasárnapi történtek miatt rossz emlékeket idéző pályán.

Räikkönen a Ferrarival 80 körig jutott, s fél másodperccel maradt el Bottastól. Az olaszoknál viszont nem csupán rá irányult a figyelem, hanem a garázsban még civilként felbukkanó Sebastian Vettelre is, aki a képek és tudósítások szerint máris megtalálta a közös hangot leendő kollégáival.

Nagy várakozás előzte meg a McLaren első pályára gördülését. A wokingiaknak 1992 óta a mai volt az első nyilvános fellépésük, melyen egy Honda-erőforrás hajtotta autójukat. Napjuk ugyanakkor meglehetősen nehézkesre sikeredett. Az ebédszünetig a szerelők az elektronikai rendszereken ügyködtek, így Stoffel Vandoorne csak várakozott. Dél után nem sokkal aztán beindították a Honda-motort. Vandoorne ekkor egyetlen óvatos kört teljesített, majd egy órával később, második próbálkozása során máris megállt a pályán a McLaren. Lendült a piros zászló, a wokingiak garázsában pedig ismét hosszas szerelőmunka következett. A belga a nap végén még egy harmadik körre is kimerészkedett, mért kört azonban nem teljesített.

Ami a piros zászlókat illeti, a nap folyamán kétszer Max Verstappen csalta elő őket. Először reggel, amikor is Toro Rossója első felfüggesztése meghibásodott, s ezért a holland a gumifalban találta magát, másodszor pedig alig negyed órával a leintés előtt – ekkor a motorja fulladt le. A tehetség végül 55 körig jutott, s csak az idő nélkül maradó Vandoorne-t előzte meg.

Változott a program a Lotusnál. Eredetileg Esteban Oconnak kellett volna tesztelnie ma, helyére viszont Charles Pic ült, míg szerdán várhatóan Ocon és a Red Bull utánpótlás-versenyzője, Alex Lynn osztozik majd az autón. Pic ma a hetedik időt autózta.

Szorgalmasan rótta ma a köröket a Red Bullt tesztelő Carlos Sainz jr., aki továbbra is arra vár, hogy a Toro Rosso orra alá dugja a 2015-ös szerződését; de közel száz kört teljesített Marcus Ericsson is, aki a Caterham szocsi versenye óta most ült először F1-es autóba – de már a Sauberbe. A százas körszámot Rosberg mellett még Will Stevens lépte át Caterhamjével – legjobb ideje a hatodik helyre volt elég.

A McLaren után a legkevesebb kört a Force India teljesítette. Jolyon Palmer reggel még igen aktív volt, sokáig vezetett is, ám autója motorhiba miatt a folyamán délelőtt megállt. Csapata igyekezett kijavítani a hibát, ám a brit hosszú várakozásra ítéltetett, s csak az utolsó órában térhetett vissza a pályára, s egyből a legjobb háromba került új időeredményével – melyet már villanyfénynél futott.

A teszt programja szerdán magyar idő szerint reggel 6 órakor folytatódik, s 15 óráig tart majd – egy egyórás ebédszünettel megszakítva.

Az abu-dzabi teszt keddi napjának végeredménye

Versenyző Csapat Idő Kör
1. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:43,396 mp 80
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:43,888 mp 80
3. Nico Rosberg Mercedes 1:44,512 mp 114
4. Jolyon Palmer Force India-Mercedes 1:44,516 mp 36
5. Carlos Sainz jr. Red Bull-Renault 1:45,339 mp 99
6. Will Stevens Caterham-Renault 1:45,436 mp 101
7. Charles Pic Lotus-Renault 1:46,167 mp 88
8. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:46,253 mp 95
9. Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari 1:47,194 mp 55
10. Stoffel Vandoorne McLaren-Honda idő nélkül 3

További tartalmak