Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: 2015-ben Carlos Sainz lesz Max Verstappen csapattársa

Toro Rosso
Pénteken pont került a hosszú hetek óta tartó találgatások végére, a Toro Rosso ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy Carlos Sainz junior lesz Max Verstappen csapattársa a 2015-ös versenyévadban. A spanyol pilóta a következő szezonban kezdi Forma-1-es pályafutását.
Carlos Sainz (Fotó: Price / XPB Images) Carlos Sainz (Fotó: Price / XPB Images)

Az eredeti tervek szerint a csapat hétfőn jelentette volna be, milyen pilótapárossal vág neki a következő versenyévadnak, ám miután Jean-Éric Vergne egyértelművé tette, hogy 2015-ben már nem az olasz istállót fogja erősíteni, sőt Alex Lynn is utalt arra, hogy jövőre még nem kezdi meg Forma-1-es pályafutását, a Red Bull megerősítette Carlos Sainz érkezését. A 20 éves spanyol pilótát hosszú ideje első számú esélyesként tartották számon, így szerződtetése nem lepte meg a Forma-1-es közvéleményt. Érkezésével egyébként az is biztossá vált, hogy a Toro Rosso jövőre minden idők legfiatalabb csapatával vág neki a szezonnak: pilótái átlagéletkora 18 és fél év lesz.

„Ez [a Forma-1-es debütálás] volt a célom, mióta része vagyok a Red Bull juniorprogramjának” – idézi Sainz szavait a csapat közleménye. „Először, szeretnék köszönetet mondani a Red Bullnak, amiért végig hittek bennem. Idén sikeres szezont zártam a Renault-világsorozatban és most izgatottan várom, hogy feljebb lépjek a Forma-1-be. Tavaly teszteltem egy napot a Toro Rossóval, és a csapatnál uralkodó hangulat elnyerte a tetszésemet. A következő hónapokban nagyon keményen fogok dolgozni, hogy felkészülten ülhessek majd a volán mögé az első szezon előtti gyakorláson. Fantasztikus lesz, hogy hivatalosan hazai közönség előtt mutatkozhatok be” – teszi hozzá.

„Azzal, hogy Carlos Sainz junior csatlakozik a csapathoz, azaz ő lesz Max Verstappen csapattársa, folytatjuk azt a hagyományt, melynek értelmében az egylet lehetőséget biztosít a Red Bull nevelőprogramjában edződő fiatalok számára” – mondta a Toro Rosso osztrák csapatvezetője, Franz Tost. „Figyelemmel követhettem Carlos fejlődését a kisebb géposztályokban és lenyűgözőnek tartom, hogy folyamatosan magasabb és magasabb szintre lépett végül pedig teljesen megérdemelten bajnoki címet nyert a Renault-világsorozatban. A 2013-as tesztjére is emlékszem, ahol azonnal lenyűgözte a mérnököket érett hozzáállásával” – elevenítette fel emlékeit a szakember.

További tartalmak