Musorujsag
Élő Eredmények

Így fest eddig 2015 mezőnye

Boxutca
Ha úgy számolunk, hogy minden csapat ott tud lenni a következő szezon megmérettetéseinek rajtrácsán, kijelenthető: már csak hat szabad hely van a királykategóriában. Így fest a mezőny Carlos Sainz junior szerződtetésének bejelentését követően!
A 2014-es mezőny az Abu-dzabi Nagydíj előtt (Fotó: Price / XPB Images) A 2014-es mezőny az Abu-dzabi Nagydíj előtt (Fotó: Price / XPB Images)

A Toro Rosso pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy a Renault-világsorozat csúcskategóriájának idei bajnoka lesz Max Verstappen csapattársa a 2015-ös versenyévadban, a mai napon tehát újabb kérdőjel tűnt el a következő szezon nevezési listájáról. Miután az elmúlt hetekben a Lotus, a Ferrari és a Sauber is megerősítette pilótapárosát, jóformán már csak a McLaren „adós” egy bejelentéssel.

A nagy múltú brit alakulat korábban már egyértelművé tette, hogy december előtt nem fogja ismertetni versenyzőit, azt azonban szinte minden mértékadó lap biztosra veszi, hogy egyik pilótájuk Fernando Alonso lesz. Úgy tűnik tehát, inkább az a kérdés: ki lesz a spanyol márkatársa? A tapasztalt Jenson Button, a fiatal Kevin Magnussen, avagy egy meglepetésember, akire senki sem számít?

Négy szabad hely a két sereghajtónál is található, egyelőre azonban mind a Marussia (a nevezési listán Manorként szerepel), mind a Caterham jövője kérdéses. A két kiscsapat közül egyelőre utóbbi helyzet tűnik kielégítőbbnek, az ideiglenes ügyvivő szerint ugyanis egy komoly érdeklővel is felvették a kapcsolatot – a Marussiáról egyelőre nem érkeztek hasonlóan pozitív hírek.


Így fest a 2015-ös mezőny jelen állás szerint

Mercedes: Lewis Hamilton, Nico Rosberg

Red Bull: Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat

Williams: Valtteri Bottas, Felipe Massa

Ferrari: Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel

McLaren: megerősítésre vár

Force India: Nico Hülkenberg, Sergio Pérez

Toro Rosso: Max Verstappen, Carlos Sainz

Lotus: Romain Grosjean, Pastor Maldonado

Marussia/Manor: a csapat jövője kérdéses

Sauber: Marcus Ericsson, Felipe Nasr

Caterham: a csapat jövője kérdéses

További tartalmak