Musorujsag
Élő Eredmények

Nasr: Nem a pénz miatt kaptam lehetőséget

GPUpdate.net
A különféle pletykákkal ellentétben nem a mögötte álló támogatók pénze miatt esett rá a Sauber vezetőinek választása – jelentette ki Felipe Nasr, aki 2015-ben a svájci alakulat versenyzőjeként kezdheti Forma-1-es pályafutását.
Felipe Nasr ( Fotó:  Moy / XPB Images) Felipe Nasr ( Fotó: Moy / XPB Images)

Peter Sauber alakulata a Brazil Nagydíj előtt jelentette be, hogy a következő versenyévadban Felipe Nasr lesz a korábban már leszerződtetett Marcus Ericsson csapattársa. A csapatot később több bírálat is érte, mondván a pilóták kiválasztásában a szponzori támogatás mértéke is komoly szerepet játszott. Többen már akkor felhívták a kritikusok figyelmét, hogy Nasr – amellett, hogy valóban tehetős támogatókkal rendelkezik – nem méltó arra, hogy fizetős pilótának bélyegezzék, hiszen a Brit Forma-3-ban bajnoki címet szerzett és a GP2-ben is bizonyított.

Most a 22 éves brazil versenyző is igyekezett egyértelművé tenni, hogy a Sauber nem a mögötte álló szponzorok pénze miatt döntött úgy, hogy 2015-ben lehetőséget biztosít számára Forma-1-es alakulatában. „Nem hiszem, hogy ennek lett volna bármi jelentősége” – mondta Nasr a GPUpdate.net egyik munkatársának. „Nem árusítják ki a versenyzői üléseiket. Most egy profi Forma-1-es csapatról beszélünk. Ők is jó pilótákat keresztek” – teszi hozzá a Williams korábbi tesztpilótája, aki idén öt pénteki szabadedzésen és több évközi gyakorláson is részt vehetett.

Noha az említett bejelentésre a hónap elején került sor, Nasr most azt is elárulta, hogy menedzsmentje hosszú hetek óta kapcsolatban volt a Sauber vezetőivel, sőt nemcsak náluk érdeklődtek a szezon során. „Nem tegnap egyeztünk meg velük, hiszen már júniusban, vagy júliusban elkezdtük az egyeztetéseket. Nemcsak a Sauberrel vettük fel a kapcsolatot, hanem minden csapattal! A Brazil Nagydíj előtt nagyon közel került a megegyezéshez, később pedig minden a helyére került. Boldog vagyok, hogy így történt, és örülök ennek a lehetőségnek!”

További tartalmak