Musorujsag
Élő Eredmények

Nem emlékszik balesetére Webber

Autosport
Semmire sem emlékszik vasárnapi ütközéséből a Hosszútávú Világbajnokság brazíliai futamán balesetet szenvedő Mark Webber. Az ausztrál versenyző köszönetet mondott a pálya és az őt ápoló kórház dolgozóinak, az esetről azonban nem tudott új információkkal szolgálni.
Mark Webber autója a baleset után (Fotó: Moy / XPB Images) Mark Webber autója a baleset után (Fotó: Moy / XPB Images)

Webber a GT-kategóriában versenyző Matteo Cressonival ütközött a célegyenesre vezető 14-es kanyarban – autója a becsapódás következtében komolyan megrongálódott, sőt ki is gyulladt. A pilóta szerencsére súlyosabb sérülések nélkül úszta meg a balesetet; állapota az első jelentések szerint kielégítő volt, ma pedig az is kiderült, hogy bár megfigyelés céljából még a kórházban kell maradnia, a hét későbbi szakaszában hazatérhet az Egyesült Királyságba.

A tapasztalt ausztrál versenyző baleste után – értelemszerűen – még nem kommentálta az esetet, most viszont megpróbálta feleleveníteni a történteket, igaz főként állapotáról nyilatkozott, a baleset részleteire ugyanis nem emlékszik. „Reggel fájdalmaim voltak, sőt van néhány sérülésem is, a fejem pedig hasogatott” – idézi Webber szavait az Autosport. „Nem emlékszem az ütközésre, és arra sem, miért történt, de azt tudom, hogy a csapat már vizsgálja az esetet. Szeretnék köszönetet mondani a pálya és a kórház dolgozóinak, amiért vigyáztak rám!” – folytatja.

A vasárnapi futam Webber balesetét követően a biztonsági autó mögött ért véget (az ütközés pillanatában már 30 percnél is kevesebb volt hátra a hat órás viadalból), a győzelmet pedig a Porsche másik autója szerezte meg. A kilencszeres Forma-1-es futamgyőztes természetesen Neel Jani, Mark Lieb és Romain Dumas sikeréről is megemlékezett. „Pozitív, hogy a srácok, akik a 14-es számú autót vezetik megszerezték a győzelmet, így ugyanis nagyszerűen tudtuk befejezni ezt az évet. Már várom, hogy jövőre ismét pályára lépjek!” – tekintett előre az ausztrál.

Az továbbra sem tisztázott, mi vezetett Webber bukásához, a Porsche gyári csapatának vezetője, Fritz Enzinger azonban azt már elárulta, hogy a balesetben érintett Cressoni a történtek után azt mondta, Webber csak azt követően ütközött vele, hogy elveszítette uralmát versenygépe felett. A jelentések szerint az AF Corse Ferrari olasz versenyzője is rendben van – természetesen a történtekhez képest –, igaz a baleset után őt is kórházba szállították.

További tartalmak