Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Belgium után minden mindegy alapon folytattuk

Autosport
A Belga Nagydíj döntő fontosságú volt a világbajnoki címért zajló küzdelemben – jelentette ki a Mercedes versenyzőinek párharcát győztesként záró Lewis Hamilton. A kétszeres világbajnok magáról az összecsapásról és 2012-es csapatváltásáról is beszélt.
Lewis Hamilton (Fotó: Charniaux / XPB Images) Lewis Hamilton (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Az összetett pontversenyt már a belga futam előtt is Nico Rosberg vezette, a megmérettetés után pedig előnye 29 pontosra nőtt, Hamilton ugyanis nem tudta befejezni a viadalt, melynek második körében a német autójának első vezetőszárnya egy elhibázott előzési kísérlet során kivágta bal hátsó kerekét. Az eset után Hamilton pedig komoly lendületet vett, a következő öt futamon ugyanis senki sem tudta megszakítani győzelmi sorozatát és a bajnokságban is átvette a vezetést – az utolsó versenynek például megnyugtató, 17 pontos előnnyel vágott neki.

Éppen ezért többen a szezon egyik legmeghatározóbb pillanataként jellemezték a belgiumi ütközést, amit az Autosport díjátadóján Hamilton is sorsfordítónak nevezett, amikor a párharc kulcsmomentumáról kérdezték. „Természetesen ez Spa volt!” – tette egyértelművé a kétszeres világbajnok. „Nem értem célba az első versenyen [Ausztráliában] és a felkészülési időszak is kemény volt, a srácok viszont nagyon keményen dolgoztak és igyekeztek megoldani minden problémát a szezon során pedig folyamatosan motiváltuk egymást. Miután több problémával is szembesültünk a belga hétvégén már úgy voltunk vele, hogy minden mindegy alapon folytatjuk!”

A 29 éves sportember az est folyamán ismét kihangsúlyozta, az hogy sikerült elhódítania a bajnoki címet igazolja, jól döntött, amikor a 2012-es szezon végén elhagyta a McLarent és csatlakozott a Mercedes gyári alakulatához. „Sokan kételkedtek a döntésem helyességében, amikor ehhez a csapathoz igazoltam, de amikor tárgyaltam Niki Laudával és Ross Brawnnal, akik megosztották velem a jövőre vonatkozó terveiket, akkor már tudtam, hogy minden a helyén lesz. Amikor csatlakoztam az istállóhoz, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan győzni fogunk, és hogy ilyen domináns teljesítményt nyújtunk majd. Szerencsés vagyok, hogy a legjobb autót vezethettem és a legjobb csapat tagja lehetek – együtt fantasztikus munkát végeztünk” – folytatja Hamilton.

A 2014-es évad a Mercedes egyeduralma mellett többek között a csapattársak küzdelméről marad emlékezetes, ami miatt a szezon során igencsak feszült hangulat uralkodott az istálló garázsában, Hamilton viszont élvezte az összecsapást és már várja annak folytatatását. „Érdekes időszak volt ez. Nicóval először 1997-ben találkoztam, amikor Olaszországban gokartoztunk. Ő az egyik élcsapatnál, a CRG-nél versenyzett, míg én a Top Kartnál. Fantasztikus csatát vívtunk egymással – egy biztos, akkoriban jobb barátok voltunk! Sohasem könnyű, ha az ember a csapattársával csap össze, akinek ugyanolyan autója van, mint neki – bárcsak látták volna azokat a csatákat, melyeket fejben vívtunk. Nico remek ellenfél volt, már várom, hogy jövőre újra ellene versenyezhessek!” 

További tartalmak