Musorujsag
Élő Eredmények

Eddig nagyon pozitívak az Eb-vel kapcsolatos visszajelzések

MTI
Eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság házigazdái Vetési Iván, a magyar szövetség (MKSZ) és egyben a szervezőbizottság elnöke szerint.

Vetési az MKSZ honlapjának szerdán elmondta: a benyomások is kedvezőek, ugyanakkor az eddigieknél több nézőt szeretnének bevinni a csarnokokba, ezt nagyon fontos feladatnak nevezte.

Hozzátette: amire szintén nagyon kell figyelniük, hogy a budapesti végküzdelmeket a lehető legjobban előkészítsék, hiszen a Papp László Sportaréna „belakására” kevés idő áll rendelkezésre.

Vetési Iván - MTI Fotó: Kovács Tamás
Vetési jelezte: az európai szövetség a korábbi tornákból kiindulva arra számított, hogy a rajt előtt közvetlenül és a rajt napján nagy lesz a fejetlenség és a káosz, ezzel szemben Győrben és Debrecenben teljesen nyugodt volt a légkör, és problémák nélkül tudták elindítani a tornát.

További tartalmak