Musorujsag
Élő Eredmények

2015-ben „csinosabbak” lesznek a Forma-1-es autók

crash.net
A tervezőknek többet kell dolgozniuk, a Forma-1-es autók azonban esztétikusabbak lesznek a 2015-ös szezonban, köszönhetően az orrkúpokra vonatozó új előírásoknak – jelentette ki a Toro Rosso technikai igazgatója, James Key.
Danyiil Kvjat ( Fotó:  Photo4 / XPB Images) Danyiil Kvjat ( Fotó: Photo4 / XPB Images)

A 2014-es versenyévadban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabályainak értelmében a korábbihoz képes jóval alacsonyabbra nyúló orrkúpokat láthattunk a királykategóriában. Az FIA ennek a regulának a bevezetésével a hátsó autó levegőbe emelkedésének kockázatát akarta csökkenteni a ráfutásos baleseteknél. A magasabb orr azonban aerodinamikai szempontból azonban még mindig előnyösebb, a szabályok pedig csak az orrkúp elejének paramétereit határozzák meg, több furcsa megoldás is született. Az autók külsejét már a bemutatók után többen kritikával illették, később pedig a szövetség is módosított az előírásokon.

Az új szabályok megalkotásánál az autók kinézetét is figyelembe vették, a jelenlegi tervek szerint tehát 2015-ben már nem láthatjuk a „csúnya orrkúpokat” – az autók első része állítólag a 2014-es Mercedesre és Ferrarira hasonlít majd legjobban. „Csinosabbak lesznek” – ígéri a Toro Rosso technikai igazgatója, James Key. „Biztosan szebben mutatnak majd, és valamivel robosztusabbak is lesznek, már ha az ütközések szempontjából nézzük. Persze a jelenlegi megoldással sincs baj, de ha az orr teljes hosszát használni szeretnénk [az ütközésekkor], akkor valóban okosabb, ha tényleg mindent kihasználunk. Az új szabályok mindezt lehetővé fogják tenni, és igazából a szándékunk is hasonló” – teszi hozzá, majd elmondja, a jövőben sokkal egységesebbek lesznek a megoldások.

„Nem szeretnék túlságosan belemenni a részletekbe, de előbb vagy utóbb eljön az a pont, amikor a csapatok egészen egyszerűen rákényszerülnek arra, hogy változtassanak a tervezési filozófiájukon, hiszen az új megoldással jobb eredményt érhetnek el. Elképzelhető, hogy kisebb eltérések a jövőben is lesznek, de az orrok sokkal egységesebbé válnak” – utal arra, hogy 2014-ben (bár kinézetük miatt sokan kritizálták az autókat) ezen a területen több különböző megoldást is láthattunk, 2015-ben viszont az új szabályok miatt jobban meg lesz kötve a tervezők keze.

Key nyilatkozata során a Toro Rosso 2015-ös versenygépéről is beszélt, ami elmondása szerint több ponton is eltér majd az ideitől és reményei szerint lehetővé teszi majd azt, hogy a csapat kedvezőbb pozícióban zárja a szezont, mint idén (2014-ben hetedikek lettek az összetettben). „Néhány új ötletet is megvizsgáltunk, hiszen sokat javíthatunk még. A szabályok újak, különösen az első vezetőszárnyakkal kapcsolatosak, szóval ezen a területen azt hiszem, találhatunk egy kis tempót. Lehet, hogy az orrkúpunk furcsa volt az idei szezonban, de azért hasonlított egy hangyászra, mert ki szerettük volna használni a boltívek melletti területet. Jövőre pont ezen kell változtatni, szóval ez más területeket is érint, így tehát biztosan láthatunk változásokat!” 

További tartalmak