Musorujsag
Élő Eredmények

A Williams 2015-ben újra nyerne

crash.net
2015-ben futamokat akar nyerni a Williams ¬– tette egyértelművé az istálló helyettes csapatvezetője, Claire Williams. A szakember szerint az istálló alkalmazottai tudják, mit kell tenniük ahhoz, hogy elérjék céljukat.
Valtteri Bottas - Fotó: xpbimages.com Valtteri Bottas – Fotó: xpbimages.com

Tavalyi gyenge szezonja után magára talált a grove-i alakulat, hiszen kilenc dobogós helyezésének és háromszázhúsz megszerzett pontjának köszönhetően a konstruktőri világbajnokság 3. helyén végzett. Ráadásul a szezont uraló Mercedes pilótái mellett, egyedül a Williams brazil versenyzőjének, Felipe Massának sikerült pole pozíciót szereznie – az istálló utoljára a 2012-es Spanyol Nagydíj időmérő edzésén volt képes hasonló teljesítményre, a csapat tehát komoly lépéseket tett a helyes irányba.

Így látja ezt a helyettes csapatvezető, Claire Williams is, aki elmondta, a következő esztendőre még komolyabb célokat tűzött ki az alakulat elé. „Úgy gondolom, teljesen egyértelmű, mit szeretnénk elérni jövőre. Futamokat akarunk nyerni!” – idézte a szakembert a crash.net. „Mind a mérnökök, mind pedig a gárda többi tagja tisztában vannak vele, mit kell tenniük annak érdekében, hogy elérhessük ezt. Az idei szezon második felében megmutattuk, hogy képesek vagyunk felzárkózni a Mercedesre, így nem látom be, miért ne sikerülne még közelebb kerülnünk 2015-ben.”

„Természetesen minden attól függ, mit tesznek a versenytársaink. Nem tudjuk, milyen erős lesz majd a Ferrari, vagy a Red Bull, sőt azt sem, hogy változik-e a motorszabályozás. Szóval jelenleg még minden kicsit a levegőben lóg, de ez része a Forma–1 izgalmainak” – tette hozzá Williams, majd elmondta, nincs bennük csalódottság, amiért a csapat nem végzett előrébb a bajnokságban. „Egyáltalán nem vagyunk elkeseredve. Elképesztő, varázslatos eredményt produkált az istálló. Büszke vagyok mindenkire. A kilencedikről a harmadik helyre jöttünk föl, ami egy hihetetlen felzárkózás, talán az egyik legnagyobb a motorsport történetében. Képesek voltunk erre a fordulatra, így semmi keserédes érzés nincs bennem. Talán jobban is csinálhattuk volna, de ez így is nagyszerű munka volt.”

További tartalmak