Musorujsag
Élő Eredmények

A Force India a Williamsre vadászik

Autosport
Komoly célokat tűzött ki maga elé a Force India. Az indiai gárda technikai igazgatója, Andrew Green elárulta csapata hatékony aerodinamikai - és motorfejlesztési programjának hála arra számítanak, hogy jövőre már a Williams-istálló ellen harcolhatnak.
Sergio Pérez és Valtteri Bottas csatája Szingapúrban (Fotó: Batchelor / XPB Images) Sergio Pérez és Valtteri Bottas csatája Szingapúrban (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Noha a szezont igazán jól kezdte, a Force India csapata az évad végére kissé „elfáradt”, így végül a 6. helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban. Ennek ellenére az idén remek formát mutató, a tabellán három hellyel az indiai gárda előtt végző Williams-istállót vették célba, hiszen ahogy azt az alakulat technikai igazgatója, Andrew Green elmondta, a Toyota kölni szélcsatornájában végzett munka sokkal versenyképesebb helyzetbe hozhatja őket 2015-ben.

„Szeretném azt hinni, hogy képesek leszünk csökkenteni a lemaradásunkat” – mondta a szakember az Autosportnak. „Tudjuk, hogy az autó kezelhetőségén kell még javítanunk, hiszen ezen a téren voltak hiányosságaink. Bízom benne, hogy fejlődünk majd és a Williams nyomába érünk. Erre a szintre kellene eljutnunk és úgy gondolom, sikerülni is fog, hiszen a következő esztendőre minden a helyére kerül majd, ráadásul már az új szélcsatornában tesztelhetünk.”

„ A Mercedes is jó munkát fog végezni a motor terén a tél során, így izgatottam várjuk, mit hoz majd az új szezon. Úgy vélem, azt a teljesítményt kellene nyújtanunk, amire idén év elején képesek voltunk” – tette hozzá Green, aki azt is elárulta, szezon végi visszaesésük nem a csapat gyengülő teljesítménye, hanem a többiek megerősödése miatt történt. „Futamról-futamra nyomon követtük a hátrányunkat a Mercedeshez képest, és nem kerültünk messzebb. Tény, hogy az előnyük óriási volt, ahogy az is, hogy a szezon kezdetén a többi csapat java része még mögöttünk állt. Az idény során aztán a többiek szép lassan beékelődtek közénk és a Mercedes közé. Emiatt úgy tűnhetett, hogy hátraestünk, de a teljesítményünk valójában nem változott sokat az éllovashoz képest. Mi is fejlesztettük a kocsit, de ez a pozíciónk miatt nem igazán látszott. Amíg el nem kezdesz magad mögé utasítani mindenkit, addig ez nem érződik” – zárta gondolatait a szakember.

További tartalmak