Musorujsag
Élő Eredmények

Megkezdődött a pályázati folyamat a 2024-es olimpiáért

MTI
Az úgynevezett meghívásos szakasszal csütörtökön megkezdődött a 2024-es nyári olimpia helyszínkijelölésének pályázati folyamata.

A NOB közgyűlése december 8-án döntött arról, hogy a jövőben a pályázati szakaszt megelőzi egy egyeztető fázis is, amelynek során az érdeklődők választ kaphatnak kérdéseikre. A NOB ennek értelmében levelet küldött tagszervezeteinek, amelyben leírja az eljárás pontos menetét, valamint a terveiket, ötleteiket illetően egyeztetésre hívja az érdeklődő nemzeti bizottságokat, hogy megalapozottan dönthessenek a kandidálásról.

A NOB december elején reformcsomagot fogadott el, amelynek révén a jövőben olcsóbban lehet nyári és téli olimpiát rendezni.

A 2024-es olimpiára eddig hivatalosan Németország (Berlin vagy Hamburg), az egyesült államokbeli Boston, valamint Róma jelentette be pályázati szándékát, de Párizs és Isztambul, valamint Doha és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik iránta.

Róma, 2014. december 15. Matteo Renzi olasz miniszterelnök beszél az Olasz Olimpiai Bizottság római székházában 2014. december 15-én, ahol bejelentette, hogy Róma pályázni fog a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. A 2024-es rendezőt 2017-ben Limában jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Németországban Berlin és Hamburg, az Egyesült Államokban Boston, Los Angeles, San Francisco és Washington vív belharcot a jelöltségért, de Párizs és Isztambul, valamint Doha és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik. (MTI/AP/Andrew Medichini) Róma, 2014. december 15.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök beszél az Olasz Olimpiai Bizottság római székházában 2014. december 15-én, ahol bejelentette, hogy Róma pályázni fog a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. A 2024-es rendezőt 2017-ben Limában jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Németországban Berlin és Hamburg, az Egyesült Államokban Boston, Los Angeles, San Francisco és Washington vív belharcot a jelöltségért, de Párizs és Isztambul, valamint Doha és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik. (MTI/AP/Andrew Medichini)

A Magyar Olimpiai Bizottság február 6-án tartja rendkívüli közgyűlését, amely arról hivatott dönteni, hogy Budapest pályázzon-e a rendezésre.

A rendezési szándékot szeptember 15-éig kell jelezni a NOB-nál, amely 2017-ben Limában jelöli ki a 2024-es házigazdát.

 

További tartalmak