Musorujsag
Élő Eredmények

Az új előírások nem nehezítették meg a Ferrari dolgát

Ferrari
Nem okoztak túl nagy fejtörést a Ferrarinak az orrkúpokra vonatkozó új előírások – jelentette ki az egylet technikai igazgatója, James Allison. A szakember legutóbbi nyilatkozata során három olyan területet is megnevezett, amin a vörösöknek mindenképpen javítaniuk kell.
Scuderia Ferrari (Fotó:  Charniaux / XPB Images) Scuderia Ferrari (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A 2015-ös szezon előtt nem változtak jelentősen a királykategória technikai szabályai, az autók orrészére való előírások megváltoztatása azonban több szakember szerint is alaposan feladta a leckét a csapatoknak. Noha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak a tavalyi szezonban látott furcsa megoldásokat szerette volna eltüntetni az új szabályokkal, a Williams technikai igazgatója szerint több álmatlan éjszakát is okozott a mérnököknek, az orr ugyanis aerodinamikai szempontból az autó egyik legmeghatározóbb területe, hiszen a légáramlatok irányát és viselkedését is meghatározza.

Miközben a Williamsnél – majd a Force Indiánál is – az új szabályok okozta fejtörésről beszéltek, a Ferrari technikai igazgatója, James Allison elmondta, a vörösöknek nem okozott komolyabb fejtörést az új első rész kialakítása. „Való igaz, hogy bizonyos mértékig meg kellett változtatnunk az autó első részének elrendezését és az első szárny működésének módját, de ez nem állította komolyabb kihívás elé a csapatot, hiszen a módosítást már a szezon elején ismertették, szóval már korán alkalmazkodhattunk hozzá. Ez az autó jobban néz ki az elődjénél: az eleje csinosabb, a hátsó része pedig szűkebb, ami igencsak vonzóvá tesz egy versenygépet” – mondta a csapat hivatalos oldalának.

Allisont sokan a Ferrari megújulásának egyik vezéralakjának tartják, hiszen a kiábrándító 2014-es évad (mely során a csapat 1993 óta először maradt Forma-1-es futamgyőzelem nélkül, és 2009 után először csúszott le az év végi dobogóról) során elkezdett szerkezeti átalakítások során is ő volt az egyik olyan csapattag, aki mindvégig biztonságban érezhette magát. A brit mérnök nyilatkozata során elmondta, csapatának mely területekre kell helyeznie a hangsúlyt, ha 2015-ben valamint az azt követő években már előkelőbb eredményeket akar elérni.

„Az irányelveink meglehetősen egyszerűek! Tavaly túlságosan lassúak voltunk, sajnos nem voltunk elég jók, tehát ezúttal egy versenyképes autót kell építenünk. Mint minden esetben, a versenyképes autó létrehozásának ismét három kulcsa van: megfelelő leszorítóerővel kell rendelkeznünk, sok lóerőre van szükségünk, az autónak pedig jól vezethetőnek kell lennie. Természetesen, ezúttal is ezen a három területen dolgoztunk” – zárja gondolatait az elismert szakember.

További tartalmak