Musorujsag
Élő Eredmények

Red Bull: A 2015-ös autó is Newey munkája!

Autosport
Az alakulat háttérbe vonuló technikai igazgatója, Adrian Newey alaposan kivette részét a Red Bull 2015-ös versenygépének tervezési munkálataiból – árulta el az istálló csapatvezetője, Christian Horner. A szakember elmondta, kollégája az első teszt helyszínére is ellátogat.
Adrian Newey (Fotó: Moy / XPB Images) Adrian Newey (Fotó: Moy / XPB Images)

Newey tavaly árulta el, hogy a folytatásban kisebb szerepet vállal a Forma-1-es csapat életében, a Red Bulltól azonban nem fog eltávolodni, hiszen ő lesz a cég technikai központjának vezetője, ahol több, számára új projekten dolgozhat. A főtervező – többek között – régi álmát is valóra válthatja, azaz egy vitorlás megtervezésében is érdekelt lehet, miután a Red Bull decemberben bejelentette, a jövőben együttműködik az Amerika-kupában érdekelt Ben Ainslie csapatával.

Noha több projekten is dolgozhat, Newey a Forma-1-nek sem fordít hátat, hiszen a csapat mérnökeit a továbbiakban is segíteni fogja. A 2015-ös versenyautó tervezési munkálataiból például ő is alaposan kivette részét, azaz elődeihez hasonlóan a vasárnap bemutatkozó RB11-es is magán viseli majd az elismert tervezőmérnök kézjegyét. „Való igaz, hogy Adrian kevésbé volt érintett, mint az előző években, de most is nagyon sokat dolgozott a versenyautó megtervezésén” – ismeri el a Red Bull Forma-1-es alakulatának vezetője, Christian Horner.

„Az első teszt helyszínén is jelen lesz. Jelenleg 50-50%-ban osztja meg az idejét [a különböző projektek között], de Adrian idejének 50 százaléka is rendkívül sokat jelent a csapat számára. Egyéb teendői mellett még azt is figyelemmel követi, miként alakulnak a dolgok az erőforrással kapcsolatban” – teszi hozzá a csapatvezető, aki szerdai sajtótájékoztatóján elismerte, a Red Bull még nem készült el új autójával, az istálló szóvivője szerint azonban nem áll fenn annak a veszélye, hogy az említett csúszás miatt az autó nem tud pályára gurulni az első teszten.

A csapatvezető nyilatkozata során ismét kihangsúlyozta, hogy a Red Bull – és motorpartnere, a Renault – a 2015-ös versenyautó fejlesztése során elsősorban az erőforrásra helyezte a hangsúlyt, tavaly ugyanis annak megbízhatatlansága és teljesítménybeli hiányossága miatt maradt el a Mercedestől. „A szezon alatt is változtathatunk, a Renault pedig agresszív stratégiával készül. Természetesen, most is a Mercedes lesz a viszonyítási alap, és továbbra is ez a csapat az első számú esélyes, de remélem, csökkenthetjük lemaradásunkat” – idézte szavait az Autosport.

További tartalmak