Musorujsag
Élő Eredmények

Red Bull: Nincs kifogásunk az 1000 lóerő ellen, de…

Crash.net
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner sem zárkózik el az 1000 lóerős hajtóegységek bevezetésének ötletétől, viszont szeretné figyelmeztetni a Forma-1 irányítóit: az újabb módosítások adott esetben ismét pluszkiadásokkal járhatnak.
Az Olasz Nagydíj startja (Fotó: Price / XPB Images) Az Olasz Nagydíj startja (Fotó: Price / XPB Images)

A sport és a csapatok vezetői januárban több alkalommal is egyeztettek arról, milyen irányt vegyen a Forma-1 a következő években. Az első megbeszélések után úgy tűnik, az illetékesek véleménye több ponton is egyezik, hiszen a legtöbb résztvevő nehezebbé, látványosabbá és ezáltal vonzóbbá szeretné tenni a királykategóriát. Egyeztetéseik során felvetődött a szélesebb gumik, valamint az ezernél is több lóerő leadására képes motorok bevezetése – utóbbit az üzemanyag-fogyasztás és átfolyás korlátozásának eltörlésével érnék el.

A javaslat a Mercedes tanácsadójának, Niki Laudának, a Ferrari csapatvezetőjének, Maurizio Arrivabenének és a Forma-1 Menedzsmentet (FOM) irányító Bernie Ecclestone-nak is elnyerte a tetszését. Most, a Red Bull F1-es csapatát vezető Christian Horner is kifejtette véleményét a nemrég felvázolt módosítási javaslatról. „Fantasztikus, hogy szóba kerültek az 1000 lóerős hajtóegységek, hiszen látványosabbá szeretnénk tenni a sportot, és úgy véljük, nehezebben vezethető versenyautókra van szükség, viszont ha ezt bevezetjük a karosszériát is meg kell változtatni. Könnyű azt mondani, hogy 1000 lóerős motorokat akarunk, de ez könnyen a gyártók újabb 20, vagy 40 millió dollárjába kerülhet. A kettő sajnos kéz a kézben jár!” – idézi a brit szakember szavait a Crash.

Horner később elmondta, a Red Bull nem zárkózik el az ötlettől, viszont tényleg meg szeretné vizsgálni, miként hatna a nagyobb teljesítményű erőforrások bevezetése a sport kiadásaira, melyek már így is túlságosan magasak. A növekedés sokak szerint egyértelműen visszavezethető az új motorformula bevezetésére, 2014-ben ugyanis majd’ 70 százalékkal drágábbak voltak az erőforrások, mint az azt megelőző versenyszezonokban. A Forma-1 pedig jelenleg nem engedheti meg magának, hogy egy újabb módosítással ismét drasztikusan megemelkedjenek a kiadások, hiszen több csapat is komoly anyagi gondokkal küzd (tavaly például két sereghajtó ellen is csődeljárás indult).

„Az ötlet könnyfakasztó, de a gyártók számára fontos a költségek csökkentése, lévén már jelenleg is problémát jelentenek a magas kiadások. Szóval mindenképpen tennünk kell valamit, amivel csökkenthetjük a kiadásokat” – magyarázza a csapatvezető. Az elmúlt hetekben több alkalommal is felmerült az egységesítés lehetősége – a Ferrari szerint például a közönséget kevésbé érdeklő elemek gyártását kellene egy beszállítóra bízni –, ezt Horner is megfontolandónak tartja. „Jelenleg a McLaren gyártja az elektronikai rendszert [ECU], szóval a Forma-1-nek talán meg kellene vizsgálnia ezt a lehetőséget. Nem csak azért, hogy drámaian csökkenjenek a kiadások, hanem azért is, hogy ezzel több, a motorokkal kapcsolatos fejlesztés is elvégezhetővé váljon” – zárja gondolatát.

További tartalmak