Musorujsag
Élő Eredmények

Bemutatták a 2015-ös McLarent!

McLaren
Hosszas várakozás után csütörtökön leleplezte 2015-ös versenyautóját a McLaren-Honda. Az MP4-30-ast két világbajnok, Fernando Alonso és Jenson Button vezetheti majd.
McLaren MP4-30 (Fotó: McLaren) McLaren MP4-30 (Fotó: McLaren)

Csalódnia kellett annak, aki azt remélte, a McLaren és a Honda második házasságával a wokingi gárda visszatér valamely korábban használt legendás színezéséhez, a piros-fehér, avagy a narancssárga festéshez. Az MP4-30-as főként szürke-fekete, mint Mercedes-motorral fölszerelt elődei, ám az orr-részen és a visszapillantókon helyet kapott némi piros is.

A legfeltűnőbb változás az új autón a 2015-ös szabályoknak megfelelően módosított orrkúpon figyelhető meg: eltűnt az előző évi modellre jellemző ujjszerű nyúlvány, melyet egy hosszabban, a szárny fölött átnyúló, elegánsabb, szélesebb megoldás váltott.
Az új autó megalkotásában már komoly szerepet vállalt a csapathoz tavaly ősszel a Red Bulltól visszatérő Peter Prodromou is, aki az aerodinamikai részleg vezetőjeként új szemléletet is hozott Wokingba.

Hogy az MP4-30-as karosszériája alatt megbúvó V6-os Honda-erőforrás mire képes, legkorábban a vasárnap rajtoló jerezi teszten láthatjuk meg, ahol Fernando Alonso viszi majd először pályára az új gépet. Az F1-be hat év távollét után motorgyártóként visszatérő japánok reményei szerint sikerült megoldaniuk a múlt év végi abu-dzabi teszten tapasztalt technikai problémákat.

A McLaren rendhagyó módon, először egy renderelt videóban mutatta be, hogyan is fest az új versenygép…

VIDEÓ

GALÉRIA:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => McLaren MP4-30 (Fotó: McLaren)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/01/MP4-30-Low-front-on-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak