Musorujsag
Élő Eredmények

Miért volt fontos a Mercedes silverstone-i bejáratása? (videóval)

Formula-1.com, Mercedes
Noha a technikai szabályok többnyire változatlanok maradta, a Mercedes több ponton is radikális változtatásokat hajtott végre Forma-1-es autóján – árulta el a címvédő alakulat technikai igazgatója, Paddy Lowe, kinek csapata Silverstone-ban már be is járatta a W06-ost.
Mercedes W06 (Fotó: Daimler Media) Mercedes W06 (Fotó: Daimler Media)

Hivatalosan csak vasárnap délelőtt (8:20-kor) mutatja be 2015-ös versenyautóját a Mercedes gyári alakulata, a látvány azonban, ami a lepel lehullásakor tárul a szurkolók és a szakemberek szeme elé, senkit sem fog meglepni, hiszen az istálló az elmúlt néhány napban több képet és videót is megosztott autójáról. Ezek a felvételek Silverstone-ban készültek, a címvédő alakulat ugyanis itt járatta be a W06-ost, amivel a tavalyi bajnok, Lewis Hamilton és az ezüstérmes, Nico Rosberg is megtehetett néhány kört mielőtt egy hóvihar félbeszakította a „forgatási napot”.

„Ez az egész nem a teljesítményről szólt” – magyarázza az istálló technikai igazgatója a Forma-1 hivatalos oldalának. „A forgatási napokra vonatkozó szabályok értelmében a havazás nélkül is korlátozott mennyiségű kilométert tehettünk volna meg. Ilyenkor pedig, ha ez le van szabályozva és bemutató-abroncsokat használunk nem fogunk túl sokat megtudni az autóról. Azt mondanám, hogy ez egy rendszerellenőrzés volt a felkészülési időszak előtt – pár dolgot kipipálhattunk a listán!”

A nyilvánosságra hozott fényképeken jól megfigyelhető, hogy a csapat több ponton is változtatott korábbi autóján: a legszembetűnőbb az orrész átalakítása (látható, hogy a csapat a McLarenénél és a Ferrariénál rövidebb orrkúppal állt elő), ennek megváltoztatására a jelenleg érvényben lévő előírások kényszerítették őket. Látható, hogy a cápauszony nagyobb lett, az oldaldobozokat és a motorborítást pedig átalakították, különösen a hátsó kerekek előtti részt. Noha ezek a változtatások igencsak szembetűnőek voltak, Lowe szerint a legkomolyabb módosításokat nem figyelhettük meg, hiszen azok rejtve maradta a karosszéria alatt.

„Rengeteg újdonság van az autón! Számos területen javítani tudtunk a teljesítményünkön. Összességében, ez a versenygép a tavalyi továbbfejlesztett változata, hiszen a szabályok nem változtak komolyabban, mégis néhol forradalmi módosításokat hajtottunk végre. Eltekintve az orrtól – amin módosítanunk kellett – az emberek nem fognak komolyabb változtatásokat látni az autónk, a karosszéria alatt azonban sok újítás lapul. Folyamatosan fejlődnünk kell; a riválisok is ezt teszik. Elég csak ránézi a régebbi autókra, hogy lássuk, milyen gyorsan változnak a dolgok a Forma-1-ben. Ilyen az innováció és a fejlődés természete, minden területen előre kell lépnünk, néha pedig magunkat is meglepjük” – folytatja a brit szakember.

Mivel a szabályok szinte változatlanok maradtak, sokan biztosra veszik, hogy a Mercedes sikersorozata 2015-ben is folytatódik, Lowe viszont óvatosan készül a szezonra. „Nem emlékszem, hogy úgy kezdtük volna a tavalyi felkészülési időszakot, hogy a mi autónk a legjobb. Még a bahreini, utolsó teszt után sem hittük, hogy ilyen nagy előnyünk lehet. Ez nem az önteltségről, avagy a depresszióról szól, egész egyszerűen csak feszültek vagyunk. Szóval, most sem fogunk jóslatokba bocsátkozni, sőt úgy készülünk a szezonra, mintha tavaly nem nyertünk volna!”

A Mercedes előnye 2014-ben elsősorban hajtóegységéből származott, az új évad előtt azonban az ellenfelek is komoly fejlesztésbe kezdtek (a szabályok értelmében hajtóegységeik 48%-át építhették át). A Red Bull pilótája, Daniel Ricciardo úgy véli, a németek előnye pont azért csökkenhet, mert nekik már kevesebb terük van a javulásra, mint az ellenfeleknek, a Mercedes motorrészlegének első embere, Andy Cowell viszont kihangsúlyozta, ők is sokat javíthattak erőforrásaikon. „A szabályok lehetővé teszik, hogy mindenki komolyabb fejlesztéseket vessen be, szóval minden egyes gyártó így tett, természetesen mi is! Fontos, hogy sohasem lehetünk teljesen elégedettek. Nem nézhetjük le az ellenfeleket, de aggódnunk sem szabad. Továbbra sem veszítettük el az ambícióinkat. Sokat dolgoztunk azért, hogy bajnokok legyünk – és most meg akarjuk óvni a címet!”

„Vannak elméletek, melyek szerint mi nehezebben tudunk fejlődni, mint az ellenfelek, kemény munkával azonban ezeket az akadályokat is ledönthetjük. Néha úgy érzed, hiába dolgozták sokat, alig tudtál előre lépni, majd amikor ezek az akadályok eltűnnek, hirtelen jó formában találod magad. Szóval, folytatjuk a munkát és bízunk abban, hogy sok kellemes meglepetés ér majd bennünket. A silverstone-i körözgetés része a felkészülésnek, itt ellenőrizhettük le először a rendszereket, noha korábban sok-sok szimulációt végeztünk. Hogy ebből előnyünk származik? Nem hinném! Viszont, ezek az egységek nagyon bonyolultak, tehát fontos, hogy kipróbálhattuk őket és kipipálhattunk néhány dolgot a listán” – zárja gondolatait Cowell.

A legújabb videó a 2015-ös Mercedesről.

További tartalmak