Musorujsag
Élő Eredmények

A Williams is leleplezte 2015-ös autóját

Williams
A csapatok közül idén elsőként a Williams tett közzé képeket 2015-ös autójáról, ám azok csupán számítógépes grafikák voltak. Ma viszont Jerezben a csapat két versenyzője, Valtteri Bottas és Felipe Massa formálisan is leleplezte az FW37-est.
Williams FW37 (Fotó: Batchelor / XPB Images) Williams FW37 (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Az első, számítóképes grafikák az F1 Racing februári számában jelentek meg, néhány képet azonban az istálló is feltöltött hivatalos oldalára, a jerezi teszt helyszínén pedig a patinás brit alakulat a sajtó képviselőinek is bemutatta 2015-ös autóját – a versenygépet a két pilóta leplezte le. A Williams 2014-ben sokak legnagyobb meglepetésére bronzérmet szerzett a gyártók bajnokságában, idén pedig szeretnék folytatni felzárkózásukat, igaz ez a technikai igazgató szerint nehezebb lesz, mint a kilencedikről a harmadik helyre lépni – tavaly ezt a bravúrt hajtották végre.

„A tervezés kezdetén alaposan szemügyre vettük az FW36-ost és annak teljesítményét, valamint azt, mi működött és mely területen kell még javítanunk. Az autó aerodinamikája például nagyon jó volt, de ezen a területen is lehet fejlődni, változtatni, főleg az új szabályok értelmében. A szabályok változatlansága általában összébb rántja a mezőnyt, de reményeim szerint hamarabb utol tudjuk érni a Mercedest, mint a mögöttünk lévő alakulatok bennünket” – mondta a technikai részleget vezető Pat Symonds a 2015-ös versenyautóról.

A szezont az istálló alapítója és jelenlegi csapatvezetője, Frank Williams is izgatottan várja. „A csapat fantasztikus éven van túl, célunk pedig az, hogy a téli hónapokban még tovább fejlődjünk, és erős pozícióból vágjunk neki a 2015-ös szezonnak. Rengeteg tehetséges ember dolgozik itt, a Williamsnél, akik mindennél jobban vágynak arra, hogy a csapat ismét erős teljesítményt nyújtson. A 2014-es fordulat is ennek a szenvedélynek köszönhető, most pedig mindenki azon dolgozik, hogy még előrébb kerüljünk a rajtrácson” – nyilatkozta a brit szakember.

További tartalmak