Musorujsag
Élő Eredmények

Csak a keddi lesz a Lotus első igazi tesztnapja

ESPN
Miközben a 2015-ös tesztidény első napján Sebastian Vettel az utolsó köreit rótta, Spanyolországban leszállt az a repülő, mely a Lotus új autóját szállította Angliából a teszt helyszínére. Az útra a tervekhez képest meglehetősen későn került sor: az E23-as csak ma indult útjára Jerezbe.
Lotus E23 (Kép: Lotus) Lotus E23 (Kép: Lotus)

Nick Chester, a csapat technikai igazgatója a megérkezéskor azt nyilatkozta az újságíróknak, a késlekedés oka agresszív fejlesztési stratégiájuk. A hírek azonban arról szólnak, hogy a háttérben egy beszállítócsere is közrejátszhatott abban, hogy az új autó nem készült el időben.

Chester azt is előrevetítette, hogy miután a csapatnak vasárnap este és hétfő reggel kell összeszerelnie az autót, várhatóan csak a keddi nap lesz az első igazi tesztnap számukra. „Nagyon agresszív és szoros fejlesztési programot valósítottunk be az E23 Hybriddel, ami a legösszetettebb autó technikai szempontból, ami valaha kijött Enstone-ból. Olyan hamar a pályára visszük az autót, amennyire mérnöki szempontból lehetséges. Enstone-ban már beindítottuk a motort, ami nagyon pozitív. Most arra várunk, hogy végre először a pályán is kipróbálhassuk ezen a héten” – fogalmazott a szakember.

Nem ez az első alkalom, hogy késéssel vág neki az idénynek az arany-fekete csapat. Egy éve az egész első tesztről lemondtak, hogy több időt hagyhassanak új autójuknak (ez a hivatalos indok, a háttérben pénzügyi problémák is szerepet játszhattak), ám felkészülésük végül pocsékul sikerült, mely szezonjuk egészére is rányomta bélyegét.

További tartalmak