Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel elsőségével indult a 2015-ös tesztidény

Boxutca
Egy leggyorsabb köridővel kezdte ferraris karrierjét Sebastian Vettel. A Scuderiával először tesztelő bajnok a sauberes Marcus Ericssont és a két versenytávot teljesítő Nico Rosberget utasította maga mögé Jerezben. Fernando Alonso a McLaren garázsában töltötte a nap nagy részét…
Sebastian Vettel ( Fotó:  Charniaux / XPB Images) Sebastian Vettel ( Fotó: Charniaux / XPB Images)

A német versenyző sikeresen maga mögött hagyta az új Ferrari SF15-T délelőtti elektronikai problémáit, és egy zsúfolt délutáni program közepette 1 perc 22,620 másodperces idővel átvette a vezetést a korai órákban első mercedeses Nico Rosbergtől. Vettel több időt is futott a legjobbja közelében, amellyel egyébként máris gyorsabb volt, mint az új turbókorszak első itteni – tavalyi – tesztjének összesített leggyorsabb köre. (Ez utóbbit, egy 1:23,276-et, Kevin Magnussen futotta.)

A Ferrarihoz hasonlóan összeszedte magát a délelőtti technikai gondjait követően a Red Bull is. Daniel Ricciardo többször is csupán tizedekre volt tőle, hogy átvegye a vezetést, mindeközben pedig 35 körig jutott.

A nap messze legszorgalmasabb versenyzője és csapata címet ezzel együtt a világbajnok gárda érdemelte ki, hiszen a Mercedes W06-os egész nap hibátlanul és villámgyorsan működött Rosberggel a volánnál – a temérdek pályán eltöltött idő alatt pedig több mint két versenytávot, összesen 157 kört (!) teljesített. Rosberghez hasonló „munkamorállal” csak a finn reménység, Valtteri Bottas bírt a Williamsben, aki a grove-iak elhúzódó rendszerellenőrzései miatt rövidre szabott délelőtti program után szintén alaposan belehúzott és végül 73 megtett körnél állapodott meg.

A skála másik végére a nap zárására a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a McLaren-Honda került. Mint kiderült, a hibamentes délelőtti tapogatózások bizonyultak a spanyol mai utolsó köreinek, miután a csapat kifutott az időből egy „aprócska” technikai malőr megoldása közepette.

A többnyire csendesen csordogáló nap eseményei a záró órára pörögtek fel némiképp ismét: ekkor előbb a Toro Rosso újonca, a kétszeres rali-világbajnok fia, Carlos Sainz Jr. alatt adta be a kulcsot a járgány (kikényszerítve menet közben a délután egyetlen piros zászlóját), majd Marcus Ericsson – vélhetően igen könnyű autóval körözve – kis híján megverte Vettelt a szalagcímekért folyó „versenyben”.

A jerezi teszt második napja holnap reggel, helyi (és közép-európai) idő szerint 9 órakor kezdődik. Ezen várhatóan már a mai nap végére befutott új Lotus-gép is részt vesz majd.

Az első jerezi tesztnap végeredménye
Versenyző Csapat Idő Kör
1. Sebastian Vettel Ferrari SF15-T 1:22,620 60
2. Marcus Ericsson Sauber C34 1:22,777 73
3. Nico Rosberg Mercedes W06 1:23,106 157
4. Daniel Ricciardo Red Bull RB11 1:23,338 35
5. Valtteri Bottas Williams FW37 1:23,906 73
6. Carlos Sainz Toro Rosso STR10 1:25,327 46
7. Fernando Alonso McLaren MP4-30 1:40,738 6

További tartalmak