Musorujsag
Élő Eredmények

Jerez, harmadik nap: versenyzői nyilatkozatok

Csapatok
Esőben indult, piros zászlóval és Sauber-győzelemmel ért véget a harmadik tesztnap Jerezben. Az újonc Felipe Nasr megtörte a Ferrari egyeduralmát, a vörösöknek ezúttal be kellett érniük Kimi Räikkönen második helyével, míg a harmadik Nico Rosberget még motorhibája sem akadályozta meg abban, hogy teljesítsen több mint két versenytávot. Áttörést ért el a McLaren, jóllehet, Fernando Alonso így is korán zárta napját. De a Red Bull sem lehet teljesen elégedett. Így értékeltek a versenyzők a mai gyakorlás végén!
Felipe Nasr (Fotó: Batchelor / XPB Images) Felipe Nasr (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Felipe Nasr, Sauber – 1. hely, 1:21,545 (108 kör)

„Újabb pozitív napon vagyunk túl. Sok kilométert teljesítettünk, sikerült jobban megértenünk az autót. Ennek tetejébe pedig többféle gumit is kipróbálhattunk a változékony idő miatt, valamint játszhattunk kicsit a beállításokkal is. A végén lehetőségem nyílt teljesíteni pár hosszú etapot, hogy érezzem, milyen az autó sok üzemanyaggal, versenykörülmények között. Fontos volt számomra, hogy kipróbáljunk különböző dolgokat is. Összességében két nagyon jó napon vagyok túl. Máris jól érzem magam az új közegben, és igen elégedett vagyok mindennel, amit eddig a csapaton belül láttam. Készen állok Barcelonára!”

Kimi Räikkönen, Ferrari – 2. hely, 1:21,750 (92 kör)

„A csapat jól dolgozott a tél folyamán. Ez egy jó nap volt számomra. Érzem a javulást azokon a területeken, amik az előző évben problémát okoztak számomra. Boldog vagyok, hogy sokat körözhettem, ez remek kiindulópont! A mostani helyzetet nem lehet összehasonlítani az előző évvel, akkoriban még a turbókorszak legelején jártunk. De csak ismételni tudom önmagam: eddig mindent jónak érzek. Az eredményekről még semmi értelme beszélni, ehhez túl korai szakaszában járunk az évnek. Nekem most csak az a fontos, hogy ígéretesen kezdtünk. Jó a hangulat a csapaton belül. Sok minden változott, de szerintem ezekre jó okunk volt, és most még inkább úgy érzem, jó irányba haladunk.”

Nico Rosberg, Mercedes – 3. hely, 1:21,982 (151 kör)

„Rajta kell tartanunk a szemünket az ellenfeleinken, a Ferrari elmúlt napokban mutatott teljesítménye pedig különösen meggyőző. A Mercedes célja, hogy a lehető legtöbb kilométert megtegye, hiszen az előző évben éppen a megbízhatatlanság volt a legfőbb gyengeségünk. Most arra koncentrálunk, hogy egy valóban megbízható autó álljon a rendelkezésünkre, mert tavaly emiatt jó néhány pontot elveszítettünk. Fontos, hogy minden problémára fényt derítsünk még most, amikor elegendő idő áll rendelkezésünkre a melbourne-i idénykezdet előtt. Ha csak Barcelonában derülnek ki bizonyos dolgok, sokkal nehezebb lesz megoldani őket az első futamig. Amit viszont még itt, Jerezben megtalálunk, azt könnyebben is tudjuk majd orvosolni. Adódott némi üzemanyag-problémám a nap során, emiatt a motor leállt a kivezető körömön, de ezt nagyon könnyen helyrehoztuk. Felfedeztünk néhány gyengeséget az autóval kapcsolatban, de ezeket is egyszerű lesz kijavítani, szóval jó úton járunk. Telemetriaproblémánk is volt, ugyanis a rendszer nem küldte vissza az adatokat a csapatnak, ez pedig mindig kicsit kockázatos dolog. Mindezek ellenére biztos vagyok benne, hogy erősen kezdjük majd a szezont, a fejlesztések során pedig szintén jók leszünk.”

Felipe Massa, Williams – 4. hely, 1:22,276 (71 kör)

„Elégedett vagyok az első napommal az autóban. Az FW37-essel sikerült előrelépnünk az FW36-hoz képest, ami ígéretes. Bízom a beállításaiban is. Az autót jónak éreztem, és bár ez még csak az első benyomásom róla, szerintem remek az egyensúlya. Délelőtt veszítettünk némi időt a nedves pálya miatt. Remélem, hogy holnap folytathatjuk a kilométerek gyűjtését, hogy minél jobban felkészülhessünk Barcelonára.”

Pastor Maldonado, Lotus – 5. hely, 1:22,713 (96 kör)

„Jó nap volt és sokat tanultunk az autóról is. Erősnek tűnik, és tudjuk, hogy még többet is kihozhatunk belőle. Leellenőriztünk minden rendszert, és most már tudjuk mi, hogy működik. Nagyon boldog vagyok az elmúlt két nap során tapasztalt fejlődés láttán. Ma több gumikeveréket is ki tudtunk próbálni, ez pedig rendkívül hasznos a beállítások szempontjából. Alig várom már, hogy Barcelonában ismét autóba ülhessek.”

Carlos Sainz, Toro Rosso – 6. hely, 1:23,187 (136 kör)

„Úgy tekintek erre a napra, mint az első igazi Forma–1-es napomra. Nagyon jó volt, igazán élveztem. 137 kört teljesítettünk, ami igen komoly eredmény. Az, hogy sikerült ilyen nagy távot megtennünk, a csapattagok által elvégzett kemény munkának köszönhető. A mérnökök itt, a pályán éjt nappallá téve dolgoznak, ugyanúgy ahogy gyárban maradt személyzet is. Briliáns munkát végeznek, köszönöm nekik! Miattuk lehetséges, hogy ilyen sokat tanulhatok. A megtett körök alatt a saját fizikai állapotomat is felmérhettem, de nagyon elégedett vagyok a csapattal is, hiszen a télen elvégzett munka megtérülni látszik.”

Daniel Ricciardo, Red Bull – 7. hely, 1:23,901 (48 kör)

„Szerintem a motor terén jelenleg ott tartunk, ahová előzetesen vártuk magunkat. Minden egyes körrel tanulsz valami újat, legyen szó akár az autóról, akár a Renault vezethetőségéről. Alapvetően annál jobb, minél több kört tudunk megtenni, a 48 kör pedig egész jó nekünk – különösen azt figyelembe véve, hol voltunk tavaly ilyenkor. Nem vártam ennél többet, nem is voltak elvárásaim. Csak beültem, mentem és vártam, mit tapasztalok a kormány mögött. A motorcserénk a nap korábbi szakaszában elég sok időnkbe került, de délután többet tudtunk körözni, és elégedett voltam, hogy tíz-tizenöt körös etapokat teljesíthettem, mivel ez jobban segít megérteni az autót. Tudjuk, hogy Barcelonában további előrelépésekre lesz szükség, elég sok dolgunk lesz még. Nem is vártuk, hogy ezen a héten mindent el tudunk intézni. Most ott tartunk, ahová vártuk magunkat, de a következő két teszten szeretnénk több kört teljesíteni, és szerintem fogunk is. Talán a harmadik teszten már tudni fogjunk, hogy állunk. Most még nagyon korán van ehhez. Szeretnék többet tudni az autóról, ma korlátoltak voltak a lehetőségeink, de ez teszt, ahol ismerkedsz az autóddal, ahol ki akarod találni, hogy bánik a gumikkal, stb. A tempóról nem tudok mit mondani, de a hosszabb etapok során elég következetesek voltunk, ami mindenképp pozitívum.”

Fernando Alonso, McLaren – 8. hely, 1:35,553 (32 kör)

A csapat közleményében a munkát korábban befejező spanyol versenyző helyett Éric Boullier, az istálló versenyigazgatója nyilatkozott: „Jenson múlt délután megtett utolsó köre valamennyiünket boldoggá tett, mert úgy éreztük, felülkerekedtük a problémán, amivel vasárnap és hétfőn is küzdöttünk. Ma reggel nagyon elégedettek voltunk, amikor láttuk, hogy kilenc órakor az autónk problémák nélkül hagyja el a garázst, és órákon keresztül úgy is körözött. Fernando észrevételei nagyon pozitívak voltak. Azt mondta, az autó jól reagál a változtatásokra, és stabilnak is érezte. A legjobb, hogy sikerült hosszabb etapokat is teljesítenünk. Ez bebizonyította számunkra, hogy az autónak nincsenek tervezési hibái vagy problémái. Jó volt látni, hogy a kocsi egyből el tudta hagyni a garázst, komolyabb gondok nélkül. Ez a nap pozitívuma.”

 

 

 

 

További tartalmak