Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff: Az F1 olyan, mint egy cápákkal teli medence

Sky
Mindenki tisztában van azzal, hogy a sportnak több csapatra lenne szüksége, a Mercedes motorsport-igazgatója szerint azonban a Forma-1 olyan, mint egy cápákkal teli medence: ha az egyik résztvevő eltűnik, több jut az ellenfeleknek.
Toto Wolff (Fotó:  Moy / XPB Images) Toto Wolff (Fotó: Moy / XPB Images)

A Marussia és a Caterham csődje után ismét előtérbe került a költségcsökkentés témája. Mivel több alakulat is anyagi gondokkal küzd, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) minél gyorsabban meg szeretné oldani a problémákat, a nagyobb csapatok azonban rendre a radikális megoldások ellen szavaznak (tavaly például ismét elvetették a költségek maximalizálásának lehetőségét). Pedig egy, az FIA által megbízott tanácsadó cég számításai alapján a csapatok nagyjából felére csökkenthetnék kiadásaikat. Toto Wolff szerint azonban az F1-nek a legmagasabb szintet kell képviselnie.

„A Forma-1 nemcsak a legjobb versenyzőkről szól, hanem a legjobb mérnökökről is. Velük mindig a technikai előnyöket fogod keresni” – idézi a Mercedes motorsport-igazgatóját a német Sky. A szakember ragaszkodik azon véleményéhez, hogy a stuttgarti gyár nemcsak saját érdekei miatt érvel a radikálisabb változtatások ellen. „Az autónk sokkal hatékonyabb, mint két évvel ezelőtt, mégis majdnem ugyanolyan gyors! Ez az egész az innovációról szól, a technikai forradalomról és arról, hogy a megoldásokat átültessük a közúti autókba. Ehhez pedig egészen egyszerűen magas költségvetésre van szükséged” – magyarázza a 44 éves sportvezető.

A két sereghajtó csődje egy másik problémát is felvetett, mégpedig a mezőny létszámának csökkenését. Miután a Caterham végleg lehúzta a rolót, idén legfeljebb 20 autó lehet ott a megmérettetések rajtrácsán, ám ez a szám is csak akkor érhető el, ha a Marussia/Manor visszatér a mezőnybe. Noha mindenki egyetért abban, hogy a sportnak több csapatra van szüksége, a Force India nemrég megakadályozta, hogy a Marussia 2014-es autóját használhassa. Az indiaiak ezért több kritikát is kaptak, mondván elsősorban saját érdekeiket tartották szem előtt (ha a Manor nem indul, a tavalyi eredményeiért járó pluszpénzt szétosztják a többiek között).

Wolff szerint azonban ebben semmi meglepő nincs, hiszen a királykategóriában a legtöbb csapat így működik, noha azzal ő is tisztában van, hogy ideális esetben ennek nem szabadna így lennie. „Mi [a Mercedes gyári alakulata] támogatjuk a Marussiát abban, hogy a mezőnyben maradjon. A Forma-1 azonban olyan, mint egy cápákkal teli tartály, még akkor is, ha a kiscsapatok elleni küzdelemről van szó. Ha az egyik eltűnik, több jut azoknak, akik itt maradtak. Persze, ez kellemetlen. Hiszen ha csapatokról beszélünk, akkor még mindig emberekről beszélünk, akik a saját jövedelmükkel a saját családjaikat látják el. Tehát munkahelyeket kellene teremtenünk, a többi másodlagos!”

Az osztrák szakember a sisakfestésekkel kapcsolatos új előírásokról – idén egy pilóta csak egy dizájnt használhat – is beszélt. A szabály rengeteg kritikát kapott, mondván az illetékeseknek jelenleg sokkal fontosabb dolgokról kellene egyeztetniük. Wolff elmondása szerint csupán az időzítés volt szerencsétlen, a módosítást pedig a versenyszervezők kezdeményezték. „Ez a részlet került napvilágra az egyeztetésről, ezért úgy tűnhetett, hogy mással nem is foglalkozunk. Helyezhettünk volna nagyobb rajtszámokat az autókra, de ez a javaslat nem tetszett. Ha a sisakok állandóak, a pilótákat úgy is könnyebben fel lehet ismerni, és ha a szervezők úgy érzik, ezzel több jegyet adhatnak el, akkor ez egy jó érv” – magyarázza Wolff.

További tartalmak